Három generáció sztárjai az Elfújta a szél musicalben

Magyarországon először a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthatja a musical-rajongó közönség az Elfújta a szél szuperprodukciót. A Budapesti Operettszínházzal együttműködésben, Somogyi Szilárd rendező elképzelésében színpadra kerülő darab Gerard Presgurvic lenyűgöző zeneműve, mely külföldi színházakban már hatalmas sikerrel fut.

Presgurvic szabad kezet adott az alkotók számára, úgy formálják az alapanyagot, ahogyan jónak látják a megvalósuló produkció érdekében. Kero® saját bevallása szerint rögtön megérezte a darabban rejlő fantasztikus siker lehetőségét, hiszen a legendás hősnő, Scarlett O’Hara nevére, bármely generáció tagjának is említette, mindenki rögtön felkapta a fejét. Kesselyák Gergely, a szegedi szabadtéri művészeti vezetője szerint a napfény városának különlegesen erős a kulturális kisugárzása, melyben nagy szerepe van a fesztiválnak. A musical műfajjal sok alkotó és énekes került kapcsolatba Szegeden, sokakat indítottak el a pályán a Dóm téri előadások. Csakúgy, mint számos remek darabot, hazai bemutatót, így például a Miss Saigont, Elisabeth-et, Szentivánéji álmot, Valahol Európábant, Nyomorultakat.

Több fordulós castingon, több mint ötszáz (!) jelentkező közül választotta ki a rendező a musical szereplőit. A végeredmény: három generáció képviselői keltik életre a világhírű történet karaktereit. Az évek óta a musicalszínpadokon bizonyító, közönség kedvenc sztárok mellett szerepet kaptak a középgeneráció csillagai is valamint figyelemreméltó ifjú tehetségek.

Belle Watling kurtizánként Janza Kata, Rhett Butlerként Szabó P. Szilveszter, Scarlett O’Haraként Vágó Zsuzsi és Gérald O’Haraként Szomor György erősítik a „nagy öregek” csapatát. A középgenerációt Kerényi Mikós Máté a Forradalmár, Bíró Eszter Melanie és Nádasi Veronika Mammy szerepében képviseli, a fiatalokat pedig Brasch Bence (Frank Kennedy), Veréb Tamás (Ashley) és Gubik Petra (Scarlett második szereposztása).

A rendező, Somogyi Szilárd nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szegedi, hatalmas színpadon is kipróbálhatja magát. Úgy fogalmazott, a mesterfogásokat a korábbi Dóm téri produkciók próbái alatt már elleste Kero®-tól. Ezt a profizmust próbálják majd a remek csapattal követni nyáron.

Hogy valójában mekkorát durran a kész produkció, az Szegeden négy alkalommal derül ki: július 26-án, 27-én, augusztus 2-én és 3-án.

Fotó:Dudás Ernő

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)