Színház

Elhozzuk olvasóinknak a legfontosabb színházi eseményeket, fesztiválokat, műfaji korlátok nélkül.

Elindult a SzínházTV online színházi streamingszolgáltató platform, amelyen keresztül otthonról, kényelmesen, külföldről és vidékről is többedmagunkkal nézhetünk élő színházi előadásokat. A platform célja, hogy azok is részesei lehessenek az élő előadások varázsának, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak személyesen elmenni a színházba. Minden csütörtökön 19:00-kor láthatnak élő színházi közvetítéseket a nézők. A közvetítések háziasszonya Kovács Patrícia színművész.

5

Október 30-án mutatja be a Centrál Színház az immár négy éve nagy sikerrel játszott Házassági leckék középhaladóknak „folytatását”, mely az új darab hazai ősbemutatója is egyben. Florian Zeller francia író újragondolta az eredeti előadás alaphelyzetét és egy frenetikus este erejéig újra összehozta ugyanazt a négy szereplőt, így a nézők Stohl Andrást, Balsai Mónit, Kovács Patríciát és Schmied Zoltánt ismét együtt láthatják a színpadon.

5

Nagyvárosi fények címmel, Szente Vajk rendezésében különleges színrevitelt mutatnak be: Chaplin 1931-ben forgatott, azonos című némafilmjének színpadi adaptációját. A főszerepeket Nagy Sándor, Kolovratnik Krisztián és Kovács Gyopár játssza. A rendező néma előadást álmodott színpadra – legalább annyira merészen, mint maga Chaplin, aki már a hangosfilmek időszakában forgatta le nagy sikerű némafilmjét. Fekete-fehér látványvilág, zenére kidolgozott mozgássorok és a némafilmek...

5

Példaértékű öko-tudatos, zöld színházi társulást hozott létre tíz színházi, előadó-művészeti intézmény: Miskolci Nemzeti Színház, Rózsavölgyi Szalon, Szentendrei Teátrum, Kultkikötő, Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros), Katona József Színház, Örkény István Színház, JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház – Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE Produkció), Csiky Gergely Színház (Kaposvár) és a Stúdió K Színház.

5

Anthony McCarten előbb regénnyé, majd színdarabbá írta (film később lett belőle) a két pápa történetét, akik kölcsönösen hatással vannak egymás életére. Benedek – pápasága előtt Joseph Ratzinger bíboros – a dogmák védelmezője, érsek korában Isten rottweilerének is nevezték. Bergoglio bíboros karizmatikus, életvidám argentin, szerény. Előbbi semmilyen sportért nem rajong, utóbbi nagy focirajongó. A szereposztás pedig nem mindennapi: Jordán Tamás, Lukács Sándor, Molnár Piroska és Trokán Anna....

5

Ősbemutatót a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban. Musical készült a Sándor Mátyás című Verne-regényből. Mikó Csaba írta a szövegkönyvet, Závada Péter a dalszövegeket, a zenét Szemenyei János szerezte. Rendező: Léner András. Koreográfus: Vári Bertalan. A Sándor Mátyás bemutatójával a dunaújvárosi színház megnyitja A Város Évadát, amellyel a 70 éves Dunaújvárost is köszöntik.

4

A Bál a Savoyban Ábrahám Pál egyik legnépszerűbb, napjainkban is Európa szerte játszott operettje. A bohózati fordulatokban bővelkedő mulatságos féltékenységi történet helyszínét Szőcs Artur rendezése Nizzából Londonba teszi át. A mediterrán – olasz és spanyol – motívumokból építkező zenei anyagban számos népszerű sláger is felcsendül. Látványos revü-operettel indul az évad a Miskolci Nemzeti Színházban.

5

A 2021-es évad a Jézus Krisztus Szupersztárral indul a Dóm téren, mely igazi ünnep a Szabadtéri életében. A Webber-rockopera magyarországi bemutatója ugyanis 35 évvel ezelőtt éppen a székesegyház előtt volt. Az előadást összesen 5 estén át láthatja a közönség. A Sok hűhó semmiért című Shakespeare-vígjátékot tűzik majd műsorra, melyet a 2018-ban hatalmas sikert aratott Apáca Show követ az évadot egy legendás darab, a West Side Story zárja.

5

Szeptember 5-től látható először Magyarországon a nézők által már nagyon várt krimi – az Agatha Christie egyik leghíresebb regényéből készült színpadi adaptáció, a Gyilkosság az Orient Expresszen Szirtes Tamás rendezésében kerül színre. A történet az 1930-as évek első felében játszódik, az Orient expressz fénykorában. Poirot szerepében Szervét Tibort láthatjuk majd.

5

A Madách Színház az elsők között élt a lehetőséggel, hogy létrehozzon valami különlegeset. A színház csillagfényes tetőteraszán a Duett koncertek c. fellépéssorozat remek választás volt. Az augusztusi estét Auksz Éva és Csonka András kettőse nyitotta meg. Számos musical (Hair, Sweet Charity, My Fair Lady) mellett a Madáchban már nyolc éve sikeresen játszott Mary Poppinsból is előadtak ismert dalokat.

5