Budapest után Kolozsváron a Báthory musical

A júliusban bemutatott Báthory Erzsébet musical-opera a Szabad Tér Színház és a Kolozsvári Magyar Opera közös produkciójaként született meg. A nagysikerű budapesti ősbemutatót követően a legendát újraíró előadás szeptembertől az erdélyi „kincses” város színházának repertoárjában lesz látható.

A Báthory Erzsébet alakját rehabilitáló, a történelmi legendát újraíró, műfajteremtő musical-opera a Budapesti Nyári Fesztivál idei legnagyobb vállalkozásaként jött létre. Bán Teodóra igazgatót évek óta foglalkoztatta a vérgrófnőként elhíresült magyar asszony históriája, mely világszerte számos alkotót ihletett meg. A vadonatúj színpadi mű az ő ötletéből és felkérésére született, melynek producere a Szabad Tér Színház. Miklós Tibor szövegíróval és Szomor György zeneszerzővel együtt dolgozták ki a darab cselekményét, az operai hangzásvilág megteremtése Pejtsik Péter szerzői teljesítménye.

Az előadás a budapesti ősbemutatót követően bekerül a Kolozsvári Magyar Opera repertoárjába. A kőszínházi bemutatót 2012. szeptember 15-én, szombaton tartják, amelyben a kolozsvári szereposztás debütál a hazai közönség előtt. A színház évadnyitó előadásában Báthory Erzsébetet Covacinschi Yolanda alakítja, férjét, Nádasdy Ferencet Laczkó V. Róbert, Thurzó nádort Szilágyi János. A két fiktív szereplő, Walter, királyi főnyomozó szerepében Kátai István, az ál-Caravaggio szerepében Farkas Lóránd látható. Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera zenekara, kórusa, tánckara és szólistái, vezényel Kulcsár Szabolcs.

További előadás időpontok: szeptember 16. és 29. A budapesti szólisták az októberi előadásokon mutatkoznak be a kolozsvári közönségnek.

A nagy szimfonikus zenekarra, operai kórusra és operaénekesi teljesítményt megkövetelő énekhangokra írt előadás – zenei méreteit tekintve és kiállításában – operaházi társulatot és színpadtechnikát igényel. Ezért is példaértékű a két színház együttműködése.

Szereposztás és bővebb információ: www.hungarianopera.ro és www.szabadter.hu

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)