Rocketman Grazban varázsolta el hűséges és vadonatúj rajongóit

Sir Elton John minden idők legsikeresebb zenésze, aki 38 aranylemezzel, 31 platinával, több mint 50 top 40 slágerrel és világszerte 300 millió eladott koronggal rendelkezik. 2018-ban jelentette be Farewell Yellow Brick Road c. búcsúkoncertjét, amely – a tervek szerint – 3 évig tart majd. Az európai állomások közt Graz is szerepelt. Az említett helyszínek mellett a világsztár Lengyelországot, a Cseh Köztársaságot, Belgiumot, Németországot, Dániát, Svédországot és Írországot is érintette koncertkörútjával.

A grazi szabadtéri koncerten Elton 2 óra 45 percen keresztül idézte fel – szinte már hozzánőtt zongorájával – teljes életművét. Stájerországbeli utolsó koncertjét a Bennie and the Jets című slágerrrel indította. A sort az All The Girls Love Alice-szel folytatta, majd az I Guess That's Why They Call It The Blues című sláger következett. A „Rocket Man“ mögött és a zenekara felett egy nagy kivetítőn élvezhettük a dalokhoz szőtt vizuális – videoklipszerű – bejátszásokat.

Természetesen nincs koncert Rocketman nélkül – itt sokaknak eszébe jutott a Taron Egerton főszereplésével készült musical-fantasy. A pörgős blokkokat jól kiegészítette a lírai Candle In The Wind című sláger, amely minden idők legszomorúbb opusza, annak idején eredetileg Marilyn Monroe tiszteletére írta Elton, aztán a sors Diana hercegnő balesete következtében szólt közbe, dal formájában.

A folytatásban ismét jöttek az ismert slágerek : Crocodile Rock, Don't Let The Sun Go Down – ezt jó pár évvel később George Michaellel énekelte el ismét. A The Bitch Is Back és a népszerű I'm still standing zárta ezt a blokkot.

A grazi koncerten Sir Elton pályafutásának legjobb slágereit adta elő elmaradhatatlan zongorája kíséretében: Your Song, Rocket Man, Candle In The Wind, Nikita, Sacrifice, Crocodile Rock,... – és ez csak néhány cím a megszólaló számos világsláger közül.

Cikkkünk a BARRACUDA MUSIC támogatásával jött létre.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)