Révész Sándor megidézi a Piramis ünnepi klasszikusát: itt az „Ajándék”!

Az elmúlt évtizedek talán legszebb karácsonyi dala az Ajándék, aminek szövegét mindannyian ott őrizzük a tudatalattinkban és azonnal dúdolni kezdjük, ha Révész Sándor egyedi hangján felcsendül a “Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek. Gondolkodtam, mit is adhatnék Neked…” kezdetű dallam. Új köntösben idén maga a Piramis egykori frontembere hozza el együttesének ma is aktuális üzenetét zenésztársával, a Máté Péter-díjas Menyhárt Jánossal közösen.

"A gyógyulásom fontos mérföldköve volt ez az együttműködés; újra abban a közegben lehettem, ami igazán fontos nekem. Rátok bízom annak elképzelését, mit jelentettek számomra a stúdiófelvételek, és mekkora örömmel éltem meg, ráadásul nem sokkal egy lezajlott Covid-fertőzés után, hogy 44 év elteltével is ugyanabban a hangnemben tehettem eleget a felkínált kihívásnak, mint annak idején” - mondta el Révész Sándor.

Az „Ajándék” igazán időtálló mondanivalója arra hívja fel a figyelmet, hogy a karácsonyi vásárlási lázban ne az ajándékok száma, értéke, halmozása vezessen minket, hiszen az is elég, ha valamilyen módon kifejezzük a valós gondoskodásunkat a másik felé.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)