Pünkösdi fesztivál és Magyarpolányi Passió

A múlt évben negyed évszázados jubileumát ünneplő Magyarpolányi Passió mára egy komplett fesztivállá (június 5. és 15. között) nőtte ki magát. A Passió játék hagyománya mellett izgalmas kísérőprogramok várják az érdeklődőket június második és harmadik hétvégéjén. A darab rendezője Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója; zenéjét pedig a Gymes-ből is ismert, Kossuth-díjas Szarka Gyula szerezte.

Az Europassió szövetségbe is felvett előadássorozat különlegessége, hogy szereplői – Jézust megformázó színészt (az idei évben Dávid Rolandot) leszámítva - a falu családjai. A teremtéstől induló bibliai történet élményszerű megformálásában nagy szerepet játszanak Húros Annamária 18. századot idéző látványos jelmezei, az ördög és busó maszkok is.

Idei újdonság, hogy mind a két hétvégén kísérőprogramok előzik meg a Passió játékokat: többek között a Fricska Táncegyüttes egyedülálló produkcióját és Papp-Sárdy Acoustic koncertjét élvezhetjük, de további zenei élmények, kiállítások, gyerekelőadások és természetesen Pünkösdi Bohóc szórakoztatják majd az érkezőket. Magyarpolányt 83 népi műemléki épületből álló Falumúzeuma, és a gyűrűfalut körülölelő Bakony erdői kiemelt turisztikai célponttá teszik. A pünkösdi és az azt követő hétvégére nincs jobb választás!

Magyarpolányi Pünkösdi Fesztivál
Belépés a programokra (a Passió kivételével) INGYENES!

Az előadásokra jegyek a Kossuth utcai jegypénztárban válthatók, előadási napokon 20 órától vagy online a www.magyarpolany.hu/jegyrendeles oldalon.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)