Kult-Mix

Minden olyan hír, esemény vagy program, amely a többi rovatunkban már nem fért el. Kiemelve a hazai programokat.

A Magyar Jazz Ünnepe (július 21-30. között) a hazai zenei élet egyik legrangosabb eseménye. Szervezője a már több mint harminc éve fennálló Magyar Jazz Szövetség, amely az egyetlen, e műfajjal foglalkozó társadalmi szervezet. A koncertsorozatnak idén, először a Művészetek Völgye ad otthont. Hat napon át, széles körben mutatva be a magyar jazz-zenei palettát, valamint ismeretterjesztő előadásokkal és pódiumbeszélgetésekkel igyekszik a műfajt közelebb hozni a nagyközönséghez...

5

A Balatontól mindössze negyed órányira, Balatonföldvártól délre, egy csodálatos kis falu, Bálványos adja a díszletét az első hazai „közösségi” fesztiválnak. Augusztus 25-28. között, négy napon át várja látogatóit a Szellősréti Kisfesztivál, ahol hullámzik a zene, feltölt a természet, és a madárcsicsergés is hallatszik.

5

Sokak számára a nyár és a Balaton valamilyen módon összetartoznak. Még ha nem is elkötelezett hívei a magyar tengernek, a tó látványa, a vitorlások, egy kellemes séta a parton, egy jó pohár bor és egy finom vacsora előhívják azt a bizonyos „balatoni életérzést”. Az Orfeum 13 éve a kultúra és a gasztronómia különleges egyedét adja. Budapesten egyedi vacsoraszínházi estjeiken saját produkciókkal találkozhat a közönség. A színház és a kellemes nyári estek kedvelőit egy különleges kombinációra...

5

A Nyári Zenei Estek szombatonként elvisznek a könnyűzene világába, a Balaton partján, a Hajóállomáson élvezhetjük többek között Vastag Csaba, Nagy-Kálózy Eszter, a Piramis és Kovács Kati dalait. A nagy sikerű Zene a Zöldben sorozat vasárnapi előadásait idén csodálatos környezetben, a Jókai Parkban élvezheti a közönség. Hétfőnként Vakációs Gyermekkoncertek várják a kicsiket és a nagyobbakat, a szerdai napnyugtákat a Nyáresti Operett estek...

5

Az Hello Piac, a Nem Adom Fel Alapítvány és fogyatékkal élő munkatársaik több mint egy évtizede szervezik meg rendszeresen a Hello Piac Integrált Design Vásárt. A rendezvény sikere minden alkalommal bizonyítja, hogy mekkora élményt nyújt ez a különleges vásár az odalátogatóknak, azáltal, hogy egyszerre képviseli a közösségi gondolkodás, a fenntarthatóság és a befogadó társadalom üzenetét. A Green Market rendezvénysorozat június 24-től október 7-ig látogatható, a belváros szívében.

5

A Mézesvölgyi Nyár igazi sztárvendége Bonnie Tyler lesz, július 29-én. A rekedtes hangjáról ismert énekesnő karrierje a ’70-es évek közepén indult, az „It’s a Heartache” című dalával, ám a végső áttörést a ’80-as években érte el, amikor dalaival sorra a világ slágerlistáinak első helyén szerepelt. A „Total Eclipse of the Heart”, a „Holding Out for a Hero” vagy az „If You Were A Woman (And I Was A Man)” című slágerei jelenleg is a rádiók állandó játszási listáin találhatók....

5

Kedveljük a világslágereket. De csak a legprofibb, első osztályú előadásban. Ehhez most érkezett meg az eszméletlen partizene! Az X-faktor győztese Oláh Gergő, a világ egyik legjobb jazzgitárosával, Balogh Rolanddal és fékezhetetlen társaival egyszerre hozza el New Orleans patinás hangulatát, a legjobb slágereket és a legeredetibb roma népzene tiszta dallamait. Itt a zenekar első coverje és klippremierje: Uptown Funk! Mai, vidám, sokszínű és őszinte. Varázslós buli világslágerekkel...

5

A hazai fellépők és világsztárok (Cascada, Groove Coverage, Haddaway, Real McCoy és Brooklyn Bounce) koncertjével június 17-én a Budapest Parkba a 90-es és 2000-es évek legnagyobb slágerei térnek vissza. Őrületes zenei időutazásnak nézünk elébe és a koncertek mellett ismert DJ-k, házigazda DJ Andre, szettjei emelik majd a feledhetetlen nyáresti élményt. Profi táncosok, egyedi show elemek, jéghideg italok és a garantált Cabrio hangulat! Aki kimarad az lemarad!

5

A 12 év alattiaknak ingyenes lesz a Lupa, egy felnőtt mellett akár három gyerkőccel érkezve. Olcsóbb, „ifjúsági jegyet” válthatnak a 12-18 év közötti fiatalok és kedvezményes áron jöhetnek strandolni a 60+-osok valamint féláron a szomszédaink, azaz Budakalász és Szentendre helyi lakcímkártyával bíró lakói. A Lupán évek óta nagy sikerrel működik Közép-Európa legnagyobb wakeboard komplexuma, idén azonban lesznek újabb, izgalmas vízi szolgáltatások is.

5

51 magyar és nemzetközi figurával várja a látogatókat a Madame Tussauds Budapest. A földkerekség 24. Madame Tussauds produkciója a belvárosi Palazzo Dorottyában látogatható. Napjaink magyar hírességei közül Palvin Barbara világhírű modell és Hosszú Katinka olimpiai bajnok viaszmásával találkozhatnak az érdeklődők. Rajtuk kívül sztárokat, a történelem, a kultúra és a tudomány legismertebb alakjait rejtik az attrakció termei.

5