Kult-Mix

Minden olyan hír, esemény vagy program, amely a többi rovatunkban már nem fért el. Kiemelve a hazai programokat.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is szélesre tárja kapuit Jégvilág, ami a Budapest Park és Ferencváros Önkormányzatának együttműködésében valósul meg. Ennek az ékköve egy korcsolyapálya, ami idén még nagyobb területen helyezkedik el. De nem ez az egyetlen újdonság, amivel a szervezők készülnek.

5

Már nem csak a Pokémon Go juthat eszünkbe a kiterjesztett valóságról, hiszen az üzleti életben és az ipari fejlesztések, javítások terén is egyre nagyobb hasznát veszik - írja az Evolution. Azt eddig is tudhattuk, hogy az oktatásban új távlatokat nyit a virtuális valóság. Nem mindegy például, hogy a gyerekek a szervek működésének leírásával, vagy egy háromdimenziós modellel találkoznak először.

5

Az animációk több mint egy évszázada az életünk részét képezik. A rajzfilmek eredeti ötlete az volt, hogy érzelmeket keltsenek és szórakoztassák a közönséget, valamint új és más módon meséljenek el történeteket. Az első animátorok megtalálták a módját, hogy kamerák és speciális technológiák nélkül készítsenek animációkat.

5

November 27-én egy hatalmas produkcióval a színpadra is visszatér a csapat a Papp László Arénában. A gigakoncert meglepetésvendéggel is készül: fellép majd az egyedülálló produkciójával világhírűvé vált Attraction Árnyékszínház, melyet a NOX egykori alaptagja, Szűcs Zoltán alapított. Talán vannak, akik nem emlékeznek már annyira a régmúltra, de Szücsi a NOX 2002-es megalakulásakor közel egy évig alaptag volt. Ebből kifolyólag nem is volt kérdés, hogy Szilvi és Tomi szerették volna, ha Ő is...

5

Hangzásában a ’80-as, ’90-es éveket idézi, de természetesen modern, 2022-es hangszereléssel. A hamarosan megjelenő lemez címadó dala (Újra) akár egy szerelmes dal is lehetne, de nem az. A klip kulcsjelenetében az énekes a jéghideg Duna vizén lebeg.

5

A szupersztár csellista Hauser a 2Cellos legutóbbi teltházas turnéjának lendületével felvértezve indítja útjára legújabb produkcióját (december 22. Budapest Sportaréna), melynek során a már védjegyévé vált látványvilágot ötvözi romantikus, kifejező és játékos hangzásával. A show részét képezik a social médián keresztül már ismertté vált és a rajongói által megszeretett produkciói.

5

Új klippel jelentkezett a Főnix madárként újjászülető NOX. A videoklip, a hamarosan megjelenő lemez egyik dalához készült, mely találóan, a November címet kapta. A zenekart november 27-én hallhatjuk a Papp László Sportarénában, de addig is, itt a friss szerzemény. Húsz éve robbant be a köztudatba a NOX zenekar, mely különleges hangzásvilágával hamarosan az ország egyik kedvenc csapatává vált. Tizenhárom évvel ezelőtt azonban a NOX, sikereinek csúcspontján hirtelen visszavonult, idén...

5

A 2000-es évek egyik legsikeresebb hazai produkciója, a NOX - 13 év hallgatás után - november 27-én, a Papp László Budapest Sportarénában egy hatalmas koncerttel lép újra a közönség elé és ünnepli meg alakulásának 20. évfordulóját. A legendás zenekar 2009-ben, a csúcson fejezte be a közös zenélést, búcsúkoncert nélkül, most azonban itt az alkalom, hogy ismét együtt énekeljük a NOX legnagyobb slágereit, a látványában is lenyűgözőnek ígérkező koncerten.

5

Idén november 3 – 6. között, a Vodafone támogatásával rendezi meg a Cinema City a Filmünnepet. A négy nap során minden fővárosi és vidéki moziban a 2D előadásokra 1100 forintba kerül a mozijegy, a 3D és az IMAX 3D vetítésekre pedig 1300 forintért válthatunk majd belépőt (plusz szemüveg). Nemrég emeltek árat, szóval érdemes lesz kihasználni ezt a pár napot!

5

A világ legnépszerűbb táncshow-ja, a Michael Flatley által létrehozott Lord of the Dance 25 éves jubileumát ünnepli! A jeles évforduló alkalmából egy különleges európai turnéra indulnak, melynek keretében hazánkban is fellépnek, amelynek keretében öt magyar városban, 2023. május 12-én Győrben, 13-án Szegeden, 14-én Budapesten, 16-án Veszprémben és 17-én Debrecenben láthatjuk őket.

5