A Budapest Parkban idén október közepéig tart az indián nyár

Nemrég a tizedik jubileumát ünnepelte a szórakozóhely az Xtra Feszt elnevezésű programsorozattal, de jó hír a közönség számára, hogy meghosszabbított szezonnal, még rengeteg koncerttel és bulival várják a látogatókat, egészen október 16-ig. Reméljük, hogy az időjárás is kedvez a különleges zenei programnak!

Október 8-án Karnevál című új lemezét hozza el a Belga, akik igazi össznépi trepnit ígérnek a színpadon, másnap pedig az ország egyik legenergikusabb csapata, a szülinapját szintén a Parkban, hatalmas sikerrel megünneplő Irie Maffia újra megtáncoltatja a Park közönségét.

A Budapest Park idei szezonjának záróhetére is bőven jut koncertekből, és rengeteg neves vendéggel és meglepetéssel bővül az egyébként is színes felhozatal. Október 13-án az egekbe repít lélekemelő melódiáival a Honeybeast: a többszörös aranylemezes csapat nemrég új kislemezzel (Éjfél után) jelentkezett, de természetesen a több milliós hallgatottságú slágereiket sem felejtik otthon. Október 14-én egy igazi csemegét láthatunk a Park színpadán: a Quimby Plusz-mínusz műsora utoljára lesz látható, a jeles alkalomból pedig olyan vendégek csatlakoznak hozzájuk, mint Fekete Giorgio (Carson Coma), Schoblocher Barbi (Blahalouisiana), Pásztor Anna és Pásztor Simi (Anna and the Barbies), Bodor Áron (Esti Kornél) és Papp Szabi (Supernem).

Október 15-én is igazi sztárparádéval mutatja be karrierjének harmadik évtizedét a Tankcsapda. Most először kerül terítékre ugyanis 2016-ban megjelent, elsöprő sikert arató “Dolgozzátok fel!” című duplalemezük, amelyen egyrészt a Tankcsapda tagjai gondoltak újra hazai dalokat, másrészt a TCS repertoárból válogattak népszerű előadók.

Természetesen nem csak az élőzenei koncertek dübörögnek tovább, október 16-ig ugyanis minden koncertnapon több tánctér várja az éjszakai baglyokat különféle zenei stílusokkal, a retrótól a házibuli hangulaton vagy éppen a latin ritmusokon át egészen a rockdiszkóig vagy a magyar alter éléskamrájáig.

A Budapest Parkban tehát egészen október 16-ig tart a fesztiválszezon - igazi zenei ínyencségek társaságában hagyhatjuk kint még bő két hétig a valóságot.

Fotó: Lengyel Balázs

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)