Bejárhatjuk Budapest filmes helyszíneit virtuálisan!

Magyarország egyre komolyabb szakmai megbecsülést és rangot tudott kivívni a világ filmipari térképén. Így a filmek és forgatási helyszínek közötti kapcsolat magában hordozta azt a lehetőséget, hogy létrejöjjön a főváros első filmturisztikai alkalmazása. Ennek megvalósítását vállalták fel a Film Destination Budapest kreatív csapatának és a SZTAKI eLearning osztályának szakértői.

Az együttműködésük keretében jött létre 2017-ben a „GUIDE@HAND Film Destination Budapest” okostelefonos alkalmazás, amely mára népszerű idegenforgalmi alkalmazássá vált.

Az app ingyenesen letölthető iOS és Android eszközökre, a folyamatosan bővülő tartalom pedig angol és magyar nyelven is elérhető. Az alkalmazást letöltő többezer érdeklődő számára most egy innovatív, interaktív, szintén digitális kiegészítés született. Létrejött egy filmes Virtuális túra/- Filmdest Walking Budapest - egy olyan komplex webalapú csomag, amely további érdekes információkat biztosít a korábban létrehozott okostelefonos alkalmazás mellett.

A virtuális túrázók a SZTAKI-s fejlesztők által készített nagyfelbontású, interaktív gömbpanoráma fotók segítségével nemcsak a filmes kreatív csapat által összeállított lexikális információkat kaphatnak egy-egy ikonikus fővárosi forgatási helyszín területéről, hanem a csatolt filmrészletek segítségével szinte azonnal a jelenetben találhatják magukat. A szintén közösen létrehozott tematikus csomag egyaránt megtekinthető számítógép, okostelefon és táblagép böngészőjében. A virtuális túrában négy különböző fővárosi filmforgatási hely fedezhető fel különleges perspektívából. Az először megjelenő, a Széchenyi Lánchíd pilonjáról készített interaktív panorámaképen több látványos filmes helyszín válik pillanatok alatt elérhetővé. A megjelenített alkotások műfajra való tekintett nélkül, élményszerű és tartalmas kikapcsolódást jelentenek minden korosztálynak.

https://www.facebook.com/filmdestination.hu/

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)