Kult-Mix

Minden olyan hír, esemény vagy program, amely a többi rovatunkban már nem fért el. Kiemelve a hazai programokat.

Rengeteg tervezés, ötletelés, könyvpakolás, berendezés, igazítás után – megnyílt az új BookUp Könyvesbolt, ezúttal már állandó helyén, a 13. kerületben, a Pozsonyi út 23-ban. 3 kiadó és 8 márka közel 1000 könyvével és kedvező nyitási akcióval várják az olvasás szerelmeseit.

5

A tavalyi rekord nézőszám után elindult útjára a tizenkettedik évad, és bőven van esélyük újabb csúcsot állítani az idei évben, hiszen soha nem látott ütemben fogynak a jegyek. Példátlan, hogy már most hat telt házas koncertettel vágnak neki a nyitásnak, de ahelyett, hogy hátradőlnének, minden eddiginél több fejlesztéssel várják a látogatókat.

5

2023-ban immáron hetedik alkalommal lesz Mézesvölgyi Nyár Veresegyházon június 23. és augusztus 31. között, amikor is hazai színházi és zenés produkciókból szemezhetnek a fesztivál vendégei. A Veres 1 Színház sikerdarabjain felül érkezik a Cotton Club Singers, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, Süsü, vendégelőadással jelentkezik a Centrál Színház, a Játékszín, az Átrium, és a Pannon Várszínház, a nemzetközi sztárvendég pedig a walesi rocklegenda, Bonnie Tyler.

5

Az Április 12–15. között a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló eseménysorozat az egyiptomi szakrális zenétől a ciprusi psych-folkig, Izlandtól a Szaharáig elképesztő műfaji és földrajzi sokszínűséggel várja a világzene szerelmeseit.

5

Idén 10 éve, hogy Hollywood tündöklő zenés-filmes világa, a hazai sikkes, csillogó swing korszak elevenedik meg a Kamilka & Pesti Sikk munkásságában. Kiss Kamilka és Lőrincz Ádám az aranykor fényűző stílusát a mai modern igényekhez igazítva hozza közel a közönséghez, mindezt 100%-ban magyar nyelvenn. A formáció a kerek évfordulót méltó módon ünnepli meg, hiszen május 26-án, pénteken a Black Diamond Big Banddel kiegészülve lépnek fel a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális...

5

A Televíziós Újságírók Díjátadóján a Talkshow kategória nyertese a Spektrum saját gyártású produkciója, „Az első influenszerek” második évada. A sorozat mindkét évadában a televíziózás legnagyobb neveivel találkozhatnak a nézők. A 10 részes sorozat második évadában olyan legendák szerepelnek mint, Egri János, Gálvölgyi János, Kertész Zsuzsa, Vass István Zoltán, Dévényi Tibor, Fehér Anna, Vágó István, Kaplár F. József, Kondor Katalin, Kovács P. József.

5

A hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum kiállítását láthatták az érdeklődők két héten át a debreceni FÓRUM bevásárlóközpontban. A látogatószám azt mutatja, hogy szívesen kalandoztak az érdeklődők az 1970-80-as években. Olyan ikonikus tárgyak idézték meg a ’70-80-as évek hangulatát, mint a vonalas telefon, a SOKOL rádió, a trapper farmer, a pille szék vagy épp egy szódás szifon. Azoknak, akik lemaradtak a kiállításról jó hír, hogy a gyűjtemény egész évben megtekinthető Hajdúszoboszlón, a Bocskai...

5

Nincs tavasz Budapest Ritmo nélkül, és idén sem lesz ez másképp. Április 12. és 15. között újra zenei felfedezőútra indulhatunk Egyiptom, Izland, Mali, Ukrajna vagy épp Spanyolország érintésével. Nemcsak egy különleges magyar kollaboráció, de olyan világsztárok is színpadra lépnek, mint a Tamikrest, Emilíana Torrini & The Colorist Orchestra vagy a Mazaher.

5

Két évtizeddel ezelőtt még szinte merész álomnak tűnt, hogy az egykori teherpályaudvar helyét átvegye egy pezsgő, élettel teli kulturális központ, és estéről estére emberek százai, ezrei érkezzenek kikapcsolódni és feltöltődni a Soroksári út menti impozáns épületbe. Mára azonban a Duna dél-pesti látképe már teljesen elképzelhetetlen a Millenniumi Városközpont és benne az idén nagykorúvá érett Müpa nélkül.

5

Egy igazán fergeteges és látványos nyitóeseménnyel indul el a Matild Cabaret 2023-as, tavaszi/nyári évada. A kizárólag március 25-én megtekinthető Vegas-show észbontó trükkökkel, látványos akrobatikus mozdulatokkal, a Matild Girls elbűvölő táncával és kellemes dallamokkal kápráztatja el a vendégeket. A tavaly elindult revü-showműsorok idén új szintre emelkednek, és három különböző tematikával jelentkeznek hetente két alkalommal.

5