3000 csomag a Westendtől a frontvonalban dolgozóknak

A jelenlegi krízishelyzetben sokan vannak azok, akik nem élvezve a home office kényelmét, éles bevetésen dolgoznak mindennap. Az ő áldozatos munkájuk előtt tiszteleg a bevásárlóközpont, és mintegy háromezer csomagot szállít azokba az intézményekbe, ahol minden segítségre szükség van. Egészségügyi dolgozók, önkéntesek, a tömegközlekedésben dolgozók. Emberfeletti munkájukat méltóképpen megköszönni csakis úgy lehet, hogy támogatjuk őket.

Ez a gondolat rengeteg magánembert, intézményt és vállalatot sarkallt már cselekvésre, szinte minden napra jut egy szívmelengető hír, amely az egészségügyben és ellátórendszerben dolgozók megsegítéséről szól - és hogy a következő hetek se teljenek el enélkül, a Gránit Pólus csoport bejelentette, továbbra is kiveszi a részét a munkából. Miután az üzemeltetése alatt álló Budapest Sportaréna a Vöröskereszt bázisa lett, egy újabb ötlettel állt elő. A portfóliójukba tartozó Westend Bevásárlóközpont az üzletház vásárlóival karöltve olyan intézmények dolgozóinak megsegítését tűzte ki célul, akik munkája a járványidőszakban fokozottan veszélyes és megterhelő.

A csomagok pontos, biztonságos és érintésmentes kiszállítását Turán Frigyes raliversenyző vállalta, akinek nemcsak krízishelyzetben szívügye mások támogatása.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)