A győztesek stratégiája - Jobs, Grove és Gates üzleti sikerei

Magyar cím: 
A győztes stratégia
Írta: 
David Yoffie és Michael C​usumano

1968 és 1976 között Bill Gates, Steve Jobs és Andy Grove részt vett három vállalat elindításában, melyek meghatározták a technológia világát, együtt elérték a másfél trillió dollár értéket, és megváltoztatták az életünket. Ez volt a Microsoft az Apple és az Intel. A ​győztes s​tratégia együtt elemzi a három zsenit, sikereiket és bukásaikat, hasonlóságaikat és különbözőségüket, felfedve az üzleti stratégia legfontosabb szabályait, melyekkel cégeiket építették.

1998 márciusának az elején Bill Gates, Andy Grove és Steve Jobs, vagyis a Microsoft, az Intel és az Apple vezérigazgatója együtt pózolt New Yorkban a Time magazin 75. születésnapját ünneplő rendezvényen. Ez volt az első és utolsó ilyen alkalom. Ez az egyetlen közös képük abból az időből, amikor mindhárman cégük első számú vezetői voltak.

"A könyvünket megalapozó kutatás számos tekintetben az 1980-as évek közepén indult, amikor elkezdtük a szoftver-, hardver- és félvezetőipar tanulmányozását, cikkek írását ezekben a témákban, illetve mi magunk is dolgoztunk ilyen cé- geknél. Felhasználtuk a három cégnél 1987-től kezdve készí- tett interjúkat. Összességében mintegy száz saját, különböző időszakokból származó interjúra, valamint mi magunk és más szerzők által írt könyvre, cikkre és esettanulmányra tá- maszkodtunk. Nagyjából egy éven át havonta több alkalommal találkoztunk, hogy kicseréljük gondolatainkat a három alanyunkról, és még az írás megkezdése előtt kialakítsuk a könyv szerkezetét. Az öt fő „szabály” és képességegyüttes kerete, amelyben véleményünk szerint a három vezérigaz gató osztozik, már az első napok megbeszélései során körvonalazódott, megerősítve minket abban a meggyőződésünkben, hogy Gates, Grove és Jobs sok mindenben hasonlóan közelí- tett a stratégiai kihívásokhoz". - magyarázzák a szerzők.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)