Interjú

Egyedi beszélgetések érdekes és főleg értékes emberekkel, valamint színészekkel, szórakoztatóan, de mellőzve a bulvárt.

Falusi Mariann, Artisjus-díjas magyar dzsesszénekes, a legendás Pa-dö-dő együttes meghatározó tagja, rádiós- és televíziós műsorvezető és színésznő. 2020. május 7-én a Budapest Kongresszus Központ színpadán ad koncertet. A különleges este a sokat mondó „Darabjaim” címet kapta. Mariann vidám személyiség és megszállott utazó is. Közelgő koncertje kapcsán beszélgettünk vele. Az interjú kérdéseit részben olvasóink állították össze!

5

Kovács Patrícia meglehetősen sűrű időszakon van túl: a népszerű színésznő ősz eleje óta forgat a TV2 napi sorozatában, a Mintaapák-ban, közben december elején színházi bemutatója volt, emellett havonta 25 előadásban játszik. Most viszont egy ideig nem vállal új színházi munkát, és nemcsak azért, mert elfáradt az elmúlt hónapokban, hanem mert, ahogy ő fogalmaz, nem szeretne kimaradni a saját életéből.

5

Schell Judit 7 évvel ezelőtt szerződött a Thália Színházhoz, az előző évadtól pedig a teátrum művészeti vezetőjeként is tevékenykedik. Mindeközben a mostani szezonban már a második premierjére készül, méghozzá egy ősbemutatóra, amelyben egyetlen női szereplőként lép színre a hét fős férfikoszorúban... A népszerű színésznő emellett büszkén mesélt a Télikertről, meg arról is, hogy január elején ismét egy a szívének kedves „jutalomeste” vár rá, ugyanis vendégként énekel majd egy nagyszabású...

5

Varga Iza korábban, hol a Barátok közt-ről mesélt többet, hol a gyerekkoráról és az imádott családjáról, hol pedig arról, hogy elszánt egyetemistaként andragógia szakra jár, és diplomás coach-nak tanul. Ezúttal egy színházi munka kapcsán találkoztunk, merthogy a Gödöllői Királyi Kastélyban nemrég mutatták be a Léda c. színdarabot. Címszerepben a népszerű színésznővel, aki most a tőle megszokott hittel és lelkesedéssel osztotta meg velem az előadással kapcsolatos gondolatait...

5

Dániel édesapja Halasi Imre rendező. Gyerekszínészként kezdte a pályát, szinkronizálással is foglalkozott. A drámatagozatos gimnázium után a Keleti István Szakközépiskolában, és a Pesti Magyar Színház stúdiójában tanult (2006-2008). Szerepelt az Életképek és Presszó c. alkotásokban is. A Kincses sziget c. darabban a legmodernebb és elérhető színházi technikát használják, hogy minél erősebb hatások érjék a nézőket a maradandó élmény érdekében.

4

Az idei év komoly változást és egyben örömteli fordulatot hozott Csiby Gergely szakmai életében, ugyanis a fiatal színművész már a Pesti Magyar Színház társulatát erősíti. Ráadásul egy különleges bemutatóval kezdte az évadot, most pedig már a következő premierjére készül, merthogy egy vendégszereplés is színesíti a szezonját. Így bőven volt miről beszélgetnünk...

4.75

László Boldizsár idén ünnepli 50. születésnapját, a jeles alkalomból 2020. Január 6-án, Boldizsár-napon az Erkel Színházban ad nagyszabású koncertet. Sokak meglepetésére azt a műfajt célozza meg, amelyet az utóbbi tíz évben nem, vagy alig hallhattak tőle: az örökzöld jazz-, és a szving világát. Mint mondta a koncert után "visszatér" az opera világába. Ez az évforduló azonban jó alkalom volt egy beszélgetésre. Természetesen a folytatás is szóba került.

5

A mindig vidám színésznő jelenleg a november 22-én bemutatásra kerülő János Vitéz zenés játékra készül, ahol a Banya szerepe találta meg. Korábban - Szegeden - volt ő Iluska is. A sikeres pályájáról, a boldogságról és természetesen jövőbeni terveiről is beszélgettünk vele!

5

Néró, a véres költő című Kosztolányi regény alapján készül a k2 Színház évadnyitó előadása, amit a Benczúr Házban mutatnak be. A k2 Színház egy ambiciózus fiatal alkotókból álló társulat, legalapvetőbb célja a társadalmi folyamatokra való reflektálás a színház nyelvén. Fábián Péterrel, a társulat egyik művészeti vezetőjével, az előadás rendezőjével beszélgettünk.

4

Idén kerül megrendezésre az Üzlet és utazás rendezvény, melynek megálmodója a multik mókuskerekéből kilépő Dallos Zoltán. A fiatalember sikeresen építette fel magát miközben egy hasznos könyvet is írt Alkalmazottból vállalkozó címen. Amelyben hasznos tanácsokkal látja el kezdő vállalkozókat. Beszélgettünk vele üzletről, utazásról, valamint az élet nehézségeiről és a pozitív gondolkodásról is.

4.5