Interjú

Egyedi beszélgetések érdekes és főleg értékes emberekkel, valamint színészekkel, szórakoztatóan, de mellőzve a bulvárt.

Balázs Klári elmondása szerint alig várja, hogy a Duna közkedvelt show-műsorának zsűritagjaként kedvére csemegézhessen a jobbnál jobb magyar slágerek között. A népszerű énekesnő az aktuális munkáján túl a koncertezés öröméről, a duettezéshez nélkülözhetetlen szakmai összehangról, egy ifjú rajongóról, valamint a hosszú házasság egyik alappilléréről is mesélt.

3.5

Moravetz Levente, a Pécsi Harmadik Színház, valamint a Moravetz Produkció tulajdonosa 1995-ben Pécsett az Év Színésze, majd a Baranya Megyei Prima Díj 2021-es büszke birtokosa lett. Utóbbi elismerés a magyar színház- és filmművészet terén elért teljesítményeiért érdemelte ki. Az Örömlányok végnapjai, az Örök a szerelem, és a vadonatúj Cirkuszhercegnő, illetve az Isten rabjai, valamint a Közjegyző az emeleten előadások szintén az ő nevéhez fűződnek...

5

Manapság virágkorát éli a magánkiadás. Igen fontos tényező, hogy mielőtt egy kézirat a nyomdába, majd a könyvpiacra, illetve az olvasó kezébe kerül, anyanyelvi szempontból szakszerű korrektúrán, illetve lektoráláson essen át. Ezt a nem egyszerű feladatot vállalta örömmel magára Dobos Bernadett. Az elmúlt néhány évben számos kiadvány ment át a kezei között. Az általa lektorált művek között szerepelnek mesekönyvek, sci-fi és fantasy regények, szakkönyvek, képzési anyagok, önfejlesztő kötetek,...

5

Náray Erika az Egri Tanárképző Főiskola Gyakorló Zenei Általános Iskolájába járt, nyolc évig csellózott. 18 évesen vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai szakára. Gyakorlatait a Vígszínházban és a Pesti Színházban töltötte. Miközben Pécsett játszott, felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz tanszakára. A közkedvelt X-Akták thrillersorozat Dana Scullyjaként ismerhettük meg, ami után rengeteg musicalszerepben is láthattuk. Beszélgettünk a szinkronról, a színházról, a...

5

Hegyi Barbara a pandémia idején is szinte folyamatosan dolgozott. A Vígszínház művésznője örömmel mesélt az elmúlt bő két év legfontosabb feladatairól, és különösen a legfrissebb szerepeiről. Merthogy a mostani szezonban már két bemutatón van túl. Emellett több színházban, összesen tízféle előadásban játszik. De sok munka ide vagy oda, a népszerű színésznő a hobbijaiból nem enged. Mi több, újabban lelkesen kertészkedik.

5

Mi a közös Ezra Miller, Timothée Chalament, Donald Glover vagy Ansel Elgort színészekben? Mindegyik a fiatal magyar színész, Jéger Zsombor hangján szólal, aki elég régóta az Örkény Színház társulatát erősíti és a kereskedelmi televízióban is szerepet kapott a Tanár, illetve a legutóbbi a Séf meg a többiek sorozatokban. Jelenleg pedig a Szecsáni jóember darabban szintén láthatjuk Zsombort.

5

Lengyel Tamás a tavalyi nyarat végigforgatta, ami után teljes erőbedobással, de a szokásosnál jóval nagyobb izgalommal készült a decemberi színpadi bemutatójára. A népszerű színész ugyanis „apanevelésre” adta a fejét, és saját élményekkel tarkított különleges kurzusát egy igazán szórakoztató önálló est keretében tartja az érdeklődő és kikapcsolódásra vágyó kezdőknek és haladóknak.

5

Wunderlich Józseffel a Bella Figura című komédia főpróbahetében egyeztettünk először az interjút illetően. Végül a premier után találkoztunk. A Vígszínház művészének bőven volt miről mesélnie. Az aktuális munkákon túl a zenélés varázsáról, a munka és a családi élet összehangolásáról és Józsi készülő lemezéről is beszélgettünk. A végén pedig a népszerű színész, zenész még azt is elárulta, hogy a hároméves kislányának melyik a kedvenc hangszere.

5

Ullmann Mónika le sem tagadhatná, mennyire örül annak, hogy szeptembertől a színházi élet visszatért a régi kerékvágásba. A népszerű színésznő szabadúszóként több teátrumban is játszik, méghozzá a szívének különösen kedves előadásokban. Emellett minden nap alig várja, hogy a kamerák elé állhasson Makkosszálláson, merthogy időközben elindult a Keresztanyu harmadik évadának a forgatása.

5

Ebben a nehéz helyzetben egyre több saját költségvetésű film készül, szponzorok és nagyobb marketing nélkül. A Pecakúra vígjáték is teljesen önerőből készült. Hogy mennyire éri meg, arra Dusa Tibor rendező-producer részletesen kifejti, a végső vélemény meg a nézői. A debreceni székhelyű Render Media filmgyártással, illetve videoklip készítéssel foglalkozik, tehát hazai pályán mozog.

5