Mit meg nem tesz egy színész a szerepéért? Peller Anna és Dolhai Attila
Egy próbafolyamat számos kihívást tartogat egy színész számára, különösen akkor, ha az adott szerepe kedvéért valamilyen merőben új dolgot kell elsajátítania. A váratlan beugrás szintén komoly megmérettetést jelent. A Színházi Világnap alkalmából a Budapesti Operettszínház népszerű művészei mesélnek - elsőként Peller Anna és Dolhai Attila emlékezetes próbatételeikről…
Peller Anna saját bevallása szerint kifejezetten szereti az extrém színészi feladatokat, különösen akkor, ha úgy érzi, hogy a plusz munkával sokat hozzáad az adott szerephez. A színésznő ezért is élvezi annyira, hogy a Mágnás Miska című operettben Marcsa megformálójaként végig tájszólásban beszél, ami egy 3 órás produkció esetében igencsak dicséretes teljesítmény.
Ez egy felettébb élvezetes kaland számomra: még a dalokat is tájszólásban énekelem – újságolja derűsen Anna. – Az előadás elején „átkattan” az agyam és elkezdek tájszólásban beszélni, aztán úgy maradok (nevet). Mostanra már annyira berögzült ez a stílus, hogy nehezemre esne normálisan megszólalni ebben az előadásban. Mi több, olyannyira nem esem ki a szerepemből, hogy sokszor a színházból hazaérve azzal szórakoztatom a férjemet, hogy vele is így beszélgetek.
– Az előadásban van egy rész, amikor Marcsa úrinőt játszik és ehhez kellőképpen raccsol, de úgy, hogy közben ott is megmarad a tájszólása, ami egy extra csavar számomra, de rettenetesen élvezem az efféle „őrületeket” – teszi hozzá a művésznő, aki a Nők az idegösszeomlás széléní/em> című előadás kedvéért megtanult gazpacho-t (hideg spanyol zöldségleves – a szerk.) készíteni.
A feladat nehézsége, hogy nyílt színen kell összedobnom ezt a jellegzetes spanyol finomságot, ráadásul nagyon gyorsan, mert mindössze egy dalnyi időm van arra, hogy elkészüljek vele. A próbafolyamat során otthon rengeteget gyakoroltam, méghozzá időre: pontosan lemértem és beosztottam magamnak, hogy mikor melyik sornál dobom bele az uborkát, mikor a paradicsomot, melyik taktusnál teszem bele az olivaolajat, a fokhagymát. Két héten keresztül minden áldott nap gazpacho-t készítettem otthon, a férjemnek és a kislányomnak már a könyökén jött ki a napi leves – de hát mindent a szerepért!
„A cél az volt, hogy Koppány robosztus fickó legyen”
Dolhai Attilára az István, a király-ban várt komoly kihívás: a művész szakállt növesztett és „kigyúrta” magát Koppány szerepéért.
Nagyon örültem, amikor felkértek erre a feladatra – kezdi Attila. – Székely Kriszta rendező elmondta a koncepcióját és a szerepre vonatkozó elképzeléseit. Elkezdtem a felkészülést, hiszen egy erőtől duzzadó, a falon is átmenő embertípust vázolt elém, amit külsejében is meg szeretett volna mutatni, viszont ez nem megy egyik hétről a másikra. Mire a próbák elkezdődtek a nyári bemutató előadásra, a napi rutinhoz hozzá tartozott az erősítés. „Gyúrtam” otthon, biciklivel jártam a színházba (napi 50 km) és a szakállam is lassan növekedett. Az edzés egyre intenzívebbé vált, a szakállam pedig egyre zavaróbbá (nevet), ahogyan közeledtünk a bemutatóhoz – magyarázza. – A felsőtestemet kellett főképp építeni, úgyhogy erre koncentráltam. A cél az volt, hogy Koppány robosztus fickó legyen, egy igazi tesztoszteron bomba, aki már a puszta jelenlététől erőt és tekintélyt sugároz. Nagyon férfias férfi. Ebben sokat segített a szakáll is. Na meg a jelmezem is…
A fizikai felkészülés nem mindennapi feladat volt, aminek bizony hasznát vettem amikor Baján azon a hatalmas színpadon nagy bundában a 40 fokban kellett a táncosokat és az egész színpadot, nézőteret hergelni és vezérükké válni – mondja Attila.
Ami fontos volt számomra, hogy ismét a musical műfajában bizonyíthatok, egy olyan legendás előadásban, mint amilyen az István, a király. Gyerekkoromban, és most is nagy kedvencem ez a mű! Koppány szerepével egy álmom vált valóra.
Fotók Kállai-Tóth Anett és Gordon Eszter
Szűcs Anikó
