Minden ami Marvel - szuperhősök és történetük könyvben!

A Marvel könyvsorozat nyitásaként egy nagylexikon - Marvel szereplők Nagykönyve - került a könyvesboltokba, amely sok-sok háttér-információval és érdekességgel látja el az univerzum tapasztalt és a kezdő rajongóit egyaránt. Mindezek mellett a jövőben több Marvel-könyv is jön Magyarországra. Pap Zoltánnal, a Kolibri Kiadó igazgatójával beszélgettünk és elemeztük a Marvel-könyves univerzumát.

Miért pont most az utolsó Bosszúállók-nál jelent meg az átfogó Marvel - "Biblia"?
A Marvel Studios – Szereplők nagykönyve című kiadvány még messze nem a „Marvel Biblia”, ennél csak idén 2 átfogóbb kiadvány fog megjelenni. A szeptemberre tervezett Minden ami Marvel című hatalmas album inkább nevezhető valamiféle enciklopédiának, de a május végén megjelenő Amiről tudni kell és tudni érdemes is egy másik szegmensét villantja fel ennek a hatalmas univerzumnak. Azt is fontos figyelembe venni, hogy a Marvel könyvek esetében kétféle tartalommal jelennek meg kiadványok: az egyik a filmes tartalom, mint a most megjelent könyv, a másik pedig a képregényes tartalom. A filmes tartalommal óvatosan bánunk, hiszen bár népszerűek a filmek, nem valószínű, hogy sokan kíváncsiak lennének egy harmadik vagy negyedik, színészekkel teli könyvre. Míg a képregényes világ sokkal több embert érdekel, viszont a filmes siker azoknak is felkeltheti a figyelmét, akik eddig nem foglalkoztak a képregényes Marvel világgal. De azt is ki kell emelni, hogy a képregényes tartalom se konkrét képregényeket jelent, hanem a képregényes világhoz kapcsolódó referenciakönyvekről van szó. Végül, hogy valamennyire válaszoljak is a kérdés lényegére: természetesen tudatos a megjelenés időpontja, ez egy filmes tartalommal készült referenciakönyv, ami most sokakat érdekel és sokaknak segítséget nyújt abban, hogy minden eddigi filmes szereplőt megismerjenek.

A Bosszúállók - Végjáték miért maradt ki?
Azért, mert a könyvet már a Marvel Kapitány bemutatása előtt nyomdába kellett adni, és a Bosszúállók – Végjátékkal kapcsolatban minden információ legalább annyira titkos, mint 2015-ben a Star Wars Az ébredő Erő előtt volt. Szerencsére ez egy második rész lesz, a Végjáték, így a szereplők nagy része megtalálható a kötetben, talán csak egy-két új, ismeretlen karakter lesz a filmben; pontosan ezért kellett vele várni márciusig, hogy Marvel Kapitány is szerepelhessen a kiadványban.

A jövőben tervezitek-e a különálló Marvel-könyvek kiadását?
A Kolibri Kiadó inkább az átfogó könyvekre koncentrál, annál is inkább, mert a mi közreműködésünkkel jelennek meg Csehországban és Szlovákiában is a Marvel könyvek (a mostani Szereplők nagykönyve is egyszerre jelent meg a három országban, a Kolibri szervezésében, az Albatros Media kinti kiadóinál), ezért figyelnünk kell a kinti igényekre is, ráadásul a teljes ex-Jugoszláv régió kiadási jogai is nálunk vannak, gyakorlatilag egy kis regionális központtá alakultunk idén. Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak nálunk, de mindkét említett országban nagyon jó mutatókkal rendelkezik a könyv így 2 héttel a megjelenés után, tehát folytatjuk az együttműködést. A régiós tapasztalat alapján egyedül a Pókember karakter az, aminél érdemes önálló könyvben gondolkozni, ha reális példányszámban reménykedünk.

Hozzád melyik Marvel-világ áll a legközelebb?
Gyerekkoromban Pókember volt az egyetlen, akit komolyan ismertünk, és a mai napig kedvelem, bár az eddigi feldolgozásokat nem szerettem, gondolok itt a korábbi két filmes verzióra, Toby Maguire például számomra elfogadhatatlan volt Pókemberként. Tom Holland már sokkal jobb, de talán én lettem közben kevésbé vevő a középiskolai poénokra, hiszen nem 12 éves vagyok, mint 1990-ben, ezért inkább a Deadpool filmek irányzata az, ami leginkább tetszik. A képregényekben sok olyan karakter van, amiket kedvelek, de egyik sem olyan meghatározó, mint a gyerekkori Pókember képregények.

A Marvel filmes univerzuma mellett igen népszerű a SHIELD ügynökei c. történet is. Erről a sorozatról várható könyv a jövőben?
Jelenleg nem szerepel a SHIELD ügynökei a tervekben, most alakul majd a Marvel jövője, ha a Bosszúállók filmmel lezárul egy filmes korszak; nyár végén, ősszel okosabbak leszünk.

Az első Marvel-kiadvány már megjelent a következő nyáron várható, hogyan folytatódik a tematika?
Igen, ahogy említettem, jön egy érdekességeket felvonultató könyv hamarosan, az Amiről tudni kell és tudni érdemes, majd jön két kisebbeknek szóló kiadvány, 48 oldalon és 1-1 Vasember valamint Pókember figurával a borítóra erősítve, nyár végén egy vagy két hosszabb, 160 oldalas Marvel és Pókember tematikájú Történetgyűjtemény, ősszel pedig a nagy Minden ami Marvel album. Jövőre szintén 7-8 Marvel könyv fog megjelenni a Kolibri Kiadónál és a régiós országokban is. Majd 2020 nyarán leülünk a Disney-vel és a Marvellel, és megnézzük, hogy érdemes-e folytatni az együttműködést 2021-ben és 2022-ben is.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)