Klasszikus és ismert dallamok üvegpoharakból?

Az országban egyedülálló zenei produkciót – GLASSO - dolgozott ki egy Mosonmagyaróvári zenetanár, Varga Bence. Ujjaival és egy speciális ütőeszközzel „éneklésre” bírja a folyadékkal teli üvegpoharakat. A fiatal zenetanár beavatott minket a részletekbe.

Honnan jött az ötlet, hogy üvegpoharakat szólaltass meg?
Mint általában lenni szokott, ez is a véletlennek köszönhető: egy teljesen más ügyből kifolyólag mutatott be egy ismerősöm Varga Péternek, egy rendezvényszervező iroda menedzserének. A beszélgetés során valamiért szóba került az a fiatalember, aki Prágában hasonló hangszeren játszik. Itt pecsételődött meg a sorsom...Hosszasan beszélgettünk róla, s kiderült: mindkettőnket régóta foglalkoztatott a dolog, hogy csinálni kellene egy ilyet idehaza is. Hosszas kísérletezés és gyakorlás után született meg a produkció.

Mennyire egyedülálló a produkció, és meddig lehet elmenni a fejlesztéseket tekintve?
Ez nem új keletű dolog: Mozart korából ismerhetjük a hangszert, legalábbis ennek az ősét, az üvegharmonikát. Annak az elrendezése, technikája azonban más volt: akkoriban még üvegedényeket használtak, nem pedig poharakat. Egy lábbal hajtott szerkezettel magát a hangszert forgatták, az ujjukat pedig „csak” odaérintették. A világban több olyan produkció van, ahol „simogatással” szólaltatják meg a poharakat, közülük párral kapcsolatban is állunk. Különösen jólesett, hogy ők elismerően nyilatkoztak rólunk, de tudomásunk szerint ezzel a technikával Magyarországon nem játszik más: ezért mondjuk, hogy Magyarországon egyedülállóak vagyunk. Repertoáromban olyan zenék is hallhatók, melyeket egy speciális ütővel játszom. Fejleszteni mindig lehet és kell is; de természetesen a hangszerre is mindig akad valami ötletünk, mivel a műsorban jórészt „modernebb” zenék hallhatók, és ezeket a klasszikus üvegharmonikán nem lenne éppen stílusos eljátszani. Tisztelni kell azonban a hagyományokat, így mindig igyekszem beépíteni egy-egy klasszikus darabot, legszívesebben éppen Mozarttól.

Civilben mit tudhatunk Varga Bencéről?
Ütőhangszeres tanár vagyok Mosonmagyaróváron, ami megfelel a végzettségemnek. Több zenekarban játszom még, például a Győri Ütőegyüttesnek több mint tíz éve vagyok tagja, de az egyre több felkérés miatt ez mostanság sajnos háttérbe szorul. Szabadidőmet igyekszem a családomnak, gyermekeimnek és kutyáimnak szentelni – ők a zene mellett a másik nagy hobbim.

A különleges hangok megszólaltatásához egyedi poharakra van szükség, vagy bármely „normál” pohár is elegendő?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy van hétköznapi és különleges pohár is a készletben. Sok időt töltöttünk keresgéléssel, kísérletezéssel, míg megtaláltuk a megfelelő szériát. Sok mindennek kell passzolni ahhoz, hogy megszólaljon, továbbmegyek: szépen szólaljon meg a pohár. Így azt mondanám, hogy maga a hangszer speciális, melyet hétköznapi és különleges (egyedi) poharak alkotnak.

A Glasso produkció tehát folyamatosan látható és hallható kis hazánkban, tervek között szerepel ismert filmzenék megszólaltatása is.

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 szavazat)