Beszélgetés Molnár Piroskával

Találkozónk helyszínéül a régi „Erzsike”, ma már más nevet viselő kávézó szolgált. Molnár Piroska Művésznő bájos megjelenésével, aranyos mosolyával mindenki szívébe belopja magát.

Milyen belső vagy külső indíttatásból jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, mi miatt szeretett volna Ön színésznő lenni?
Semmiféle különösebb indíttatás nem volt, mióta az eszemet tudom mindig is színésznő szerettem volna lenni. Úgy éreztem, hogy valami mocorgott bennem, aminek köze van ahhoz, amit színháznak neveznek. Nagyon sima utam volt, érettségi után jelentkeztem a főiskolára és elsőre fölvettek. Pártos Géza osztályában tanulhattam és 1968-ban diplomáztam.

A főiskolán az első két évben nem lehet iskolán kívüli munkát vállalni. Harmad illetve negyedéves korában játszott már rendszeresen valamelyik színházban?
Igen, már főszerepeket játszottam az akkori Kazimír féle színházban, később a Madách színházban is, és már filmszerepekben is játszottam.

Hogyan került a szegedi Nemzeti színházból a kaposvári Csiky Gergely színházhoz?
Három gyönyörű évet töltöttem a szegedi színházban és akkoriban már zenés darabokat is játszhattam, többek között a Nebántsvirág című operettben is szerepeltem valamint az Isztambul rózsájában. Észrevették, hogy vonzódom a zenés színházhoz, és kisebb primadonna és szubrett szerepeket játszhattam, de ez csak kirándulás volt a próza mellett. Minden vidéki színháznak óhatatlanul népszínháznak kellett lennie tehát minden műfajnak jelen kell lennie, ez Kaposváron se volt másképp így itt is alkalmam volt operettekben, zenés vígjátékokban szerepelni. Ilyen volt a Diákszerelem, a Csárdáskirálynő, Sybill. Valahogy a musical kimaradt az életemből. Igazából akkor találkoztam vele először, ami 14 évvel ezelőtt bemutatták az Operettszínházban az Elisabeth című darabját, ekkor énekeltem először musicalben. Utána jöttek az Operettszínházi felkérések, azóta játszok a Mozart című musicalbe, valamint a Menyasszonytánc című klezmer musicalbe.
Kaposvár után Budapest következett, először a Nemzeti színház utána pedig a Katona József Színház. Négy évet töltöttem az akkori Nemzeti színházban, majd az alakuló Katona József színházban játszottam két évadot, aztán ismét visszatértem Kaposvárra.

Ön alapító tagja is volt a Katona József színháznak. Hogyan történt ennek a színháznak a megalakulása?
A Nemzeti Színházban Zsámbéki Gábor és Székely Gábor voltak a vezetők és valahogy kialakult egy olyan hangulat, hogy nem szerették volna az akkori társulati tagok, hogy továbbra is ők irányítsák a színházat. Természetesen mi akik velük jöttünk részben Szolnokról, részben Kaposvárról, ragaszkodtunk hozzájuk. Lehetőség nyílt egy új színház szerveződésére, és mi csatlakoztunk ehhez az elképzeléshez, boldogok voltunk, hogy hívtak minket.

Televíziós, filmes pályája hogyan indult?
Egy főiskolát végzett diplomás színésznek könnyebb dolga volt akkor, mint most. Készültek filmek, tévéjátékok, akkor még kevesebben is végeztünk, nem volt ennyire telítve a pálya, mint most. Most sokkal nehezebb a fiatalok élete, egyre másra jönnek ki az újabb és újabb osztályok az egyetemről és a különböző színi iskolákból, nem beszélve a színházak saját studióiról, akik az ott nevelkedett színészeket részesítik előnyben, tehát nekünk akkor még könnyebb dolgunk volt, biztos volt, hogy találunk állást. Megkerestek filmrendezők, televiziórendezők egy egy szereppel, láttak valahol, az hozta az újabb és újabb szerepeket, tulajdonképpen nem egy harcos dolog volt.

Abban a korban élt, mikor a játékfilmek, tévéjátékok a reneszánszukat élték. Ez mára szinte teljesen eltűnt. Ön szerint minek köszönhető ez?

Akkoriban egy tévé volt, nem voltak kereskedelmi adók, amik másra vannak predesztinálva. Több pénz is volt nyilván és szerették az emberek ezeket a tévéjátékokat. Szerették a magyar színészeket nézni és ismerték is őket. Hogy ez hogy fejlődött idáig, hogy ma már egy sem készül ezekből, annak okát nem tudom, de nyilván a pénz is közrejátszik ebben. Ezenkívül el van árasztva a televízió külföldről megvett filmekkel, amiknek a sugárzása gazdaságosabb, mint saját gyártású filmek készítése. Ebben a gazdasági helyzetben nem is reménykedhetünk, hogy ez az aranykor egyszer visszatér.

Milyen életre szóló barátságok köttettek színházi pályafutása alatt?
Minden színész, ha bekerül egy színházba akár vendégként akár társulati tagként próbál jól kijönni a kollégáival. A színház egy nagy társasjáték, vagy olyan, mint a foci. Egymásnak adjuk a labdát és természetesen a csatár kell gólhelyzetbe hozni, ha nem én vagyok a főszereplő és nem mindenáron én akarom berúgni a gólt, ha éppen nem én vagyok az arra kiválasztott, odaállított ember. Ez egy gyönyörű társasjáték a maga szabályaival. Nagyon sok kollégával szoros kapcsolatom van, általában nagyon sok barátom van. Életre szóló barátságnak nevezhetném a kapcsolatunkat a Csomós Marival, vagy a Pogány Judittal.

Az utóbbi 20 évben Önt a fiatalok a magyar filmvígjátékokból ismerhetik, ilyen például a Csinibaba, a Meseautó, vagy a Tibor vagyok, de hódítani akarok. Efféle filmek várhatóak a közeljövőben?
Remélem nem. Inkább valami komolyabb filmbe lenne jó játszani. Volt hál istennek a Dolina című film, amit nagyon szerettem. A filmen nagyon fontos az ember fizikai megjelenése. A filmezés mindig olyan, mint a kutya vacsorája, bizonytalan, vagy jön, vagy nem. Ennek utánamenni nem lehet, van olyan év, hogy négy filmben is játszok és utána jön egy két év, hogy egybe sem. Most forgattam ősszel Deák Krisztina filmjében egy német nevelőnőt.

A színészmesterség palettáján már majd minden műfajban kipróbálhatta magát és játszott gyerekeknek valamint felnőtteknek is. Van egy favorit, ami Önhöz a legközelebb áll?
Nincs ilyen, én színész vagyok, amivel megbíznak, azt igyekszem a legjobban megcsinálni. Bors néniként gyerekeknek játszani talán sokkal nagyobb figyelmet igényel. Egy felnőttet esetleg be lehet csapni, a gyerekeket nem. Reggel tízkor van előadás és ők olyankor azt várják, hogy száz százalékosan legyek Bors néni és én igyekszem is ennek eleget tenni.

Mióta tanít a Színművészeti Egyetemen, milyen érzés az egykori diáknak, ugyanabban az intézményben ahol tanult tanárnak lenni?
Nagyon megható érzés az épületbe tanárként belépni. Kettő diplomás osztályom volt, és akiket most tanítok bábszínészek és most másodévesek. Amit igazán meg lehet tanulni azt két év alatt, elsajátítják a diákok., úgyhogy ez a második év kemény az életükbe, a többi év gyakorlat és gyakorlat.
Érdekes végig kísérni egy egy színészi pályát, ki hogy kezdte, hova jutott. Kinek hol rekedt meg a pályája, ki üstökösként indult és a másik, akiről semmit sem tudtunk egy világító nap lett az égen.

BB