Hírek

Itt olvashat híreket a kultúra világából: esemény, koncert, fesztivál, zenei videók, érdekességek.

Monodrámát írt és rendezett Vecsei H. Miklós, a Vígszínház ifjú színésze, aki a Mondjad, Atikám! című darabban játszik a Házi Színpadon. A színészt a közönség A Pál utcai fiúkból, az Egynyári kaland című televíziós sorozatból, illetve a Csak színház és más semmiből is ismerheti. A színész a Vígszínház tagja, és első önálló estjével a költő halálának 80. évfordulója előtt tiszteleg.

5

A 13-as ezúttal nem szerencsétlen szám, hiszen egy legendás stúdiókorongról beszélhetünk. Pici bácsi nem megrendelésre dolgozott, csak egy jó kis zenei anyagot szeretett volna létrehozni Marika nénivel, azaz Falusi Mariannal. A nem mindennapi CD a Nők Lapja mellékletenként okozhat örömet nemcsak a zene szerelmeseinek. Ősszel pedig élő nagykoncerten muzsikálnak-énekelnek együtt és külön-külön is!

5

A Sláger TV 2014-es indulása óta minden héten a művészvilág színe-javát vonultatja fel műsoraiban, olyan előadóművészeket, akiket szerte az országban jól ismernek. Bangó Margit, Kossuth-díjas előadóművész már a kezdetek óta a csatorna vezető arca, amire a televíziónál mindenki méltán büszke. Külön öröm, hogy nemrég a klasszikus magyar nóta és az elismert énekesnő is hungarikum lett.

5

Egyéves lett a budapesti Kossuth téren nyílt Szamos kávéház, amelynek emeletén csokoládé múzeum is működik. A cég interaktív tárlatvezetéssel bővítette a szolgáltatások körét. A mintegy 4500 kiállítási tárgy több mint 30 éven át gyűlt össze a Szamos család gyűjtőszenvedélyének köszönhetően. A dobozok, porcelánkészletek, csokoládé öntőformák és egyéb, e területet bemutató különleges tárgyakat S. Nagy Anikó muzeológus rendezte tematikusan kronológiába.

4.5

Népes társaságban ünnepelte huszadik születésnapját a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány 2017. május végén. A helyszín az A38 hajó volt azaz „bohócosan” szólva Clown Mary, a szép számban jelen lévő meghívottak közt pedig a bohócdoktorok munkáját az utóbbi két évtizedben támogató partnereket találhattuk.

5

Eszenyi Enikő adta át A Pál utcai fiúk alkotóinak és szereplőinek az előadás hanganyagából készült, a Tom-Tom Records gondozásában megjelent kiadvány aranylemezét. A Molnár Ferenc világhírű regényéből adaptált zenés játék bemutatóját alig negyed éve tartották a Vígszínházban, ezalatt az idő alatt több mint 55 ezren látták Marton László magával ragadó rendezésének eddigi 52 előadását.

5

A sikeres film színpadi adaptációjának február 4-én lesz a bemutatója, Horgas Ádám rendezésében. Bank Tamás, a Játékszín igazgatója reméli, hogy az évad különleges produkciói között lesz az előadás, amelyben először játszik a színházban Hirtling István és partnere, a Drisst alakító Vadász Gábor.

4

Szinetár Dóra az elmúlt 30 év legkedvesebb musical emlékeit gyűjtötte össze Újratervezés c. nagylemezén. Az énekesnő gyermekkora óta énekel színpadon, így több száz dal közül választotta ki az albumra kerülő tizennégyet, amelyek mindegyikéhez személyesen is kötődik. Dóra nem titkolt célja többek közt az volt, hogy a hallgatók is másként közelítsenek a már jól ismert musical slágerekhez.

5

A Liszt Ferenc-díjjal is kitüntetett hegedűművész, két éve a világ egyik legkülönösebb hangszerén is előad. Katicával együtt összesen hat thereminen is koncertező művész van világszerte. Az ünnepekre egy egyedi karácsonyi tematikájú theremin albummal örvendezteti meg rajongóit és a hangszer szerelmeseit.

4

A 20 országból 80 fellépőt felvonultató 2016-os Babel Sound fesztivál sokszínű világát egy nem kevésbé eklektikus videóval idézhetjük fel. Örömzene, Balatonboglár, nyár és leginkább kultúrsokk. Persze abszolút pozitív értelemben. Avagy világtalálkozó zenész módra. Lekvár főzés dallamokból és táncból, ahol a közös nyelv a muzsika. Így lehetne összegezni azt a fergeteges zenei csomagot, amelyet a Babel Sound Világzenei Fesztivál varázsolt a Balaton déli partjára.

4.5