“Kedves, mégis bizarr” - belső utazásra invitál furcsa kilencedik évadában a Budapest Park

A népszerű Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei arculatot a fiatal grafikus, Juhász Levente álmodta meg, központi témája pedig a belső utazás.
Bár ez véletlen, mégis tökéletesen reflektál a Budapest Park idei vadonatúj arculata mögötti gondolatiság a világban kialakult furcsa helyzetre. A szórakozóhely idén augusztustól sokszínű programkínálattal indítja új évadát!

Juhász Levente saját elmondása szerint tinédzserként rengeteg rajzfilmsorozatot nézett és ő maga is szívesen ragadott ceruzát - valahogy így jutott el oda, hogy a MOME animáció szakára jelentkezzen, ahol most éppen végzős. Emellett dolgozott a CUB animációs stúdióban, az Átjáró Másvárosba című sorozatban animátorként, majd később storyboard/animatik gyártóként.

“Az én ötletem az volt, hogy idén saját magunkba utazzunk. Rendkívül fontos és nem eleget beszélt téma hogy a figyelemkapitalizmus korában mindenki meg tudja engedni magának azt, hogy egy pillanatra lekapcsolódjon a külvilág disztrakcióiról és türelmesen, rezignáltan tudjon gondolkodni olyan dolgokról, amikre másképpen nem nyílik alkalom.”

Ez a szellemiség pedig tovább boncolgatja a Park lead ügynöksége, az ABSTRCT Group által kitalált sokrétű “Hagyd kint a valóságot” szlogent. A Budapest Park 9. dimenziója teljes valójában tehát várhatóan augusztus 16-án nyitja meg kapuit.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)