Hő-és hangszigetelés üveggyapottal

Az üveggyapot szigetelés egyik legfőbb előnye a hosszú élettartama, a másik, hogy hő- és hangszigetelésre is alkalmas. Nézzük a legfontosabb tulajdonságait! A hőszigetelés ma már nem csak a hideg évszakokban szükséges, de a nyári forróságot is igyekszünk kizárni lakásunkból. Ez részben a közérzetünk miatt szükséges, részben pedig a megnövekedett energiaárak, illetve környezetünk védelme miatt. Télen a fűtésre használt energia csökkentése, nyáron a klímaberendezés használatának mérséklése költségmegtakarítással és kevesebb károsanyag kibocsátásával jár.

A hideg és a meleg elleni védekezés mellett az is lényeges, hogy mindennapi életünk komfortos legyen, hogy ki tudjuk zárni a bennünket zavaró zajokat.

Az építőanyagok között többféle szigetelőanyaggal találkozhatunk, akad azonban olyan, ami hő-és hangszigetelésre egyaránt alkalmas, ráadásul környezetbarát, természetes alapanyagokból készült termék. Ez pedig az üveggyapot.

Mit tudhatunk az üveggyapotról?

Ezt a gyapjúszerű, szálas anyagot rendszerint homok és újrahasznosított üvegcserép feldolgozásával gyártják. A magas hőmérsékleten megolvasztott alapanyagból szálakat készítenek, amit aztán préselés előtt kötőanyaggal látnak el. További hevítés és különféle eljárások után paplanszerűen tekerik fel, ami így az építőiparban már felhasználható.

Fontos tudni, hogy minél nagyobb az üveggyapot a sűrűsége, annál jobban vezeti a hőt. Szigeteléshez általában 10 és 100 kg/m³ közötti sűrűségű üveggyapotot használnak, amelynek hővezető képessége 0,045 és 0,032 W/mK között van.

Könnyen szállítható és vágható, arra azonban ügyelni kell, hogy a vágás során keletkező finom porhulladék irritáló lehet, ezért a megmunkáláskor érdemes védőszemüveget és védőkesztyűt felvenni.

Hogyan használjuk hőszigetelésre az üveggyapotot?

Remek hőszigetelő tulajdonságát kihasználva alkalmas különböző hőmérsékletű helyiségek válaszfalainak szigetelésére, magastetők, padlásterek, álmennyezetek hőszigetelésére, tetőszerkezeten a szarufák közé.

Födémek szigetelésre, mivel nem lépésálló, csak akkor alkalmas, ha járófelület kerül fölé, vagy szervíz utat építünk rá.

Mivel nem nehéz anyag, szívesen alkalmazzák könnyűszerkezetes házak építésénél teljes hőszigetelésre.

ístrong>Hogyan használjuk az üveggyapotot hangszigetelésre?

Remek hangszigetelő anyag egymás mellett elhelyezkedő irodákban, ahol nem szerencsés, ha mindent hallanak a másik helyiségben. Zajos szomszéd ellen is védekezhetünk üveggyapot szigetelés alkalmazásával, vagy akkor, ha éppen mi szeretnénk megóvni a szomszédokat, lakótársakat a tőlünk származó zajoktól. Ehhez azonban akusztikai tervezés kell, amit szakértővel tudunk elkészíttetni.

Akár hő, akár hangszigetelésre használjuk, vázszerkezetet kell építenünk az üveggyapothoz, vagy rögzítőhálót kell alkalmaznunk, mert puha, könnyű anyag, ami nem tartja meg önmagát.

A víztől, párától óvni kell

Vízlepergető tulajdonságú, ennek ellenére könnyen magába gyűjtheti a párát, nedvességet, vizet, így nem csak jó szigetelő tulajdonsága vész el, hanem a penész kialakulásának is kedvez. Már szállítás és tárolás során is gondoskodjunk a páramentes környezetről.

Bár az üveggyapot a nedvességnek nem áll ellen önmagában, gyártásakor speciális adalékot adnak hozzá a pára elleni védelem érdekében. Maga a nedvesség akkor nem jelent problémát, ha úgy építik be az üveggyapot szigetelőanyagot, hogy kiszáradhasson. Nem árt tudni azonban, hogy az üveggyapot nem használható párának, gőznek, nedvességnek kitett helyen, például a vizes helyiségekben.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)