Győrfi Pál: Eljött a társadalmi felelősségvállalás ideje!

Koltai Viktor hazai feltaláló, a Siren7 fejlesztője úgy döntött, minden eladott termékük árából 10%-ot, azaz 1500 forintot a Szent László és a Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány javára ajánl fel a koronavírus elleni küzdelemben.

Győrfi Pál mentőszóvivő, a Siren7 fővédnöke a kezdeményezés kapcsán elmondta: „az új koronavírus terjedése az egészségügyi intézményeket rendkívül nehéz kihívás elé állítja. A járvány legyőzése társadalmi összefogást és személyes felelősségvállalást igényel, aminek a higiénés szabályok szigorú betartása mellett egyik fontos eleme lehet az egészségügyi dolgozók támogatása.” Hozzátette, példamutató felajánlást tett a cég, ami közvetlenül a „frontvonalban” dolgozókat segíti és amelyhez, reméli, minél több vállalat és magánszemély csatlakozik majd.

Koltai Viktor a felajánlás kapcsán hangsúlyozta, a jelenlegi szörnyű helyzetben nemcsak a hazai vállalatok és munkavállalók, de a magyar gazdaság és az egészségügy is hatalmas harcot vív, ezért fontos, hogy aki csak segíteni tud, megtegye. „A járvány megfékezése mindannyiunk közös ügye, épp ezért szeretném, ha a jótékonysági kampányba minél többen becsatlakoznának.” – mondta.

Aki részt vállalna az akcióban, és adakozna a kórház és dolgozóinak számára, Magyarországról az alábbi számlaszámon teheti meg: Szent László és a Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány 11705008-29919907 Külföldről pedig erre a számlaszámra utalhat: Szent László és a Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány HU43 1170 5008 2991 9907 0000 0000

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)