Fontos nemzetközi díjat kapott Molnár Áron színművész

A szólásszabadságért küzdő dalszerzők legelismertebb nemzetközi díját 2021-ben a hazai kortárs színművészet egyik legmarkánsabb ifjú képviselője, Molnár Áron kapta, aki noÁr projektjével vallja, hogy „ a pártpolitikától függetlenül azért küzdünk, hogy az emberek egy tudatos, cselekvő társadalmat alkotva egy szabadabb és nyitottabb országban éljenek.”

2020-ban a Premio Tenco úgy döntött, hogy új díjat alapít, amelyet a Yorum csoport emlékének szentel, amelynek három tagja hosszú éhségsztrájk után halt meg az Erdogan-féle törökországi cenzúra és elnyomás elleni tiltakozásul. A díj célja, hogy elismerje azt a sok művészt világszerte, akik zenéjükkel és művészetükkel a szólásszabadság és az emberi jogok védelmében küzdenek. 2020-ban a Yorum-díjat Ramy Essam egyiptomi énekes-dalszerző és zenész, a 2011-es forradalom hangja, az al-Szíszi rezsim elnyomásának száműzetésből éneklője kapta.

Molnár Áron részt vesz a Premio Tenco 2021-en, ahol a Yorum-díjat veheti át.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)