40 éve zenél a Karthago!

Az együttes ma Magyarországon, sőt Európában is, az egyetlen olyan aktív rockzenekar, amelynek tagjai az 1979-es megalakulásuktól kezdődően, a mai napig is az eredeti felállásban muzsikálnak! Megalapításuk 40. évfordulóját egy nagy jubileumi koncerttel ünneplik meg 2019. április 13-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol az elmúlt évtizedeket, a generációkat átívelő slágereikkel elevenítik fel.

A zenekar megalakulását követően, egy év alatt, a '80-as évek egyik meghatározó, és azóta is az egyik legnépszerűbb hazai rockegyüttese lett. Különleges, úgynevezett amerikai típusú west coast zenéjükkel, amely kemény rockalapra, dús, ötszólamú vokállal és dallamos énekvezetéssel hangszerelt dalokból állt, egyéni hangzást alakítottak ki, amely a mai napig egyedi és azonnal felismerhető. Az elmúlt évtizedekben dalaikkal valamennyi slágerlistát többször is meghódították, az első, Karthago című, rekord példányszámban elkelt nagylemezüket a későbbiekben számos stúdióalbum, koncertlemez, DVD felvétel követett. A kivételes csapat olyan maradandó slágerekkel ajándékozta meg a közönséget, mint például a Requiem, a Keleti éj, a Senki lánya, Az áruló, a Barátok nélkül, a Csak a zene szól, vagy az Apáink útján, amely a „Karthago himnusza” is lett.

Népszerűségük ma is töretlen a határon innen és túl. Az öt kiváló muzsikus – Gidófalvy Attila (billentyűk, gitár, ének), Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, ének), Szigeti Ferenc (zenekarvezető, szólógitár, ének), Kocsándi Miklós (dob, gitár, ének), Takáts Tamás (ének, szájharmonika, dobok) – azóta is ugyanazzal az elképesztő energiával, a rájuk jellemző egyedi zenei hangzással és látványos show-val áll minden alkalommal színpadra. Közönségük a rockzenén felnőtt generációk nemzedékei, valamint a fiatalok, akik eljönnek megnézni az „Apáink útján” járó legendás rockbandát.

A 2019. április 13-i Aréna nagykoncert méltó és emlékezetes ünnep lesz, meglepetésekkel, látványos színpadi elemekkel, és természetesen a negyven éve változatlanul együtt muzsikáló öt zenésszel.

Jegyvásárlás: https://karthago-40-eve-egyutt-jubileumi-nagykoncert.broadway.hu/2019-04...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)