Túl a csillogáson

Eredeti cím: 
Behind the candelabra

Michael Douglas káprázatos visszatérése a mozi, nem beszélve Matt Damon és a plasztikai sebészt alakító Rob Lowe alakításáról. A filmet egyik stúdió sem mert bevállalni és majd 13 év előkészület és finanszírozási probléma után végül az HBO-n kötött ki, ahol rekordnézettséget produkált. Nem meglepő, ha ezután a legtöbb országban helyi forgalmazóra talált. Magyar vonatkozás, hogy a filmet Gábor Zsazsa Bel Air-i villájában forgatták.

A film nem egy önéletrajzi alkotás sokkal inkább a fiatal Scott Thorson és az öreg Liberace titkos szexuális viszonyára fókuszál. Thorson egy fiatal ismeretlen volt azelőtt aztán egyre közelebb került Liberace-hez, először, mint személyi asszisztens később pedig a szeretője lett. Scott sofőr, majd személyes titkára lesz a népszerű zongoristának. Azonban bevallja neki, hogy biszexuális, vagyis a nőket is szereti. Ez súrlódásokat és bonyodalmakat okoz a két férfi kapcsolatában. Liberace (Lee – ahogy később becézik) mindent megtesz azért, hogy Scott-ot magához édesgesse. Amikor Liberace felfogadta sofőrjének és szeretőjének – mintegy negyven évvel volt fiatalabb a zenésznél. Liberace úgy próbálja megkerülni a kor erkölcsi-jogi normarendszerét, hogy adoptálja Thorsont, akinek egyszerre volt szeretője és apja, olyannyira, hogy arra is rábírta, hogy plasztikai műtéttel a saját fiatalkori önmagára emlékeztető vonásokat szabjanak neki. A fiatal srác azonban keresi a helyét, egyensúlyoznia kell Lee és saját vágyai között. Majd hamarosan letartóztatják kábítószer birtoklásával. A két férfi hat évig él együtt teljes titokban!

Nem sokkal később Scott kap egy furcsa telefonhívást Liberace-től, hogy beteg és látogassa meg őt. Thorson rájön, hogy Lee egy különleges és veszélyes betegségben szenved – a menedzsmentje megpróbálta szívbajnak álcázni -, de később kiderítik, hogy AIDS-es. Liberace halála után Scott a temetésen elképzel egy különleges és életteli szimfóniát, amely csak Liberace-ről szól.

A forgatásról:

Soderbergh még a Traffic c. film (2000-ben) forgatásén beszélt Michael Douglassal a Liberace moziról, de már akkor tudta, hogy nem egy hagyományos életrajzi sztorit akar megfilmesíteni. Viszont nem állt rendelkezésére kellő információ. 2008 nyarán a rendező elmesélte ötletét Richard LaGravenese forgatókönyvírónak, aki javasolta, hogy Scott Thorson visszaemlékezéséből (Behind the Candelabra: My Life With Liberace) dolgozzanak. Majd 2008 szeptemberében a projekt elindult és már biztos volt, hogy Matt Damon fogja játszani Thorsont. Douglas pedig hivatalosan is aláírta a szerződést így zöld utat kapott a forgatás. Maga a film sok előkészítő és fejlesztő munkát igényelt, főleg a finanszírozással voltak gondok. Soderbergh nagyon nehezen talált szponzorokat és a hollywoodi-i stúdiók sem könnyítették meg a munkát: „túl meleg”-nek találták a filmet ezért sorra utasították vissza a stábot. Természetesen a két főszereplő nem szállt ki, sőt támogatták a projektet. Végül 2012-ben az HBO látott fantáziát az életrajzi moziban, amely 23 millió dollárból készült el alig 30 nap alatt. Soderbergh közben kijelentette, hogy ez lesz az utolsó filmje mint rendező.
Az alkotás 2013. május 26 az HBO tűzte műsorára, ezt követően majd 2 millió néző látta Amerikában.

Liberace

A Wladziu Valentino Liberace néven olasz apától és lengyel anyától származó zongorista csodagyerekként tűnt fel a két világháború közötti Amerikában. A dúsgazdag Liberace, főleg idősödő hölgyek kedvence, ismert volt arról, hogy gyűjtötte a gyémántokat, a méregdrága szőrméket és a luxusautókat. Az 1950-70-es években ő volt a világ legjobban fizetett előadója. Férfiszeretője, a porhintésként sofőrnek kiadott Scott Thorson csak a művész 1987-ben AIDS-ben bekövetkezett halála után, egy memoárban fedte fel, hogy Liberace meleg volt, s kettejüket szexuális viszony fűzte össze.

Liberace olyanokat mondott nyilvánosan, hogy ellenzi a homoszexualitást, mert sérti a hagyományokat és társadalmat. Elton John számára például Liberace volt az első nyilvánvalóan meleg férfi, akit a televízióban látni lehetett, és onnantól fogva a példaképe lett. Liberace még életében megnyílt emlékmúzeuma 2010-ig nagy érdeklődés közepette működött, akkor azonban a válság következményeként ideiglenesen bezárt. Thorsont pedig azóta sem találja a helyét: bár a Behind the Candelabra az ő visszaemlékezései alapján íródott, a film bemutatójára nem tudott elmenni, mert épp egy nevadai börtönben tölti büntetését, betörés és hitelkártyával való visszaélés miatt.

Bemutató: 
csü., 2013/08/22
Rendező: 
Steven Soderbergh
Szereplők: 
Michael Douglas, Matt Damon, Rob Lowe
Forgalmazó: 
Budapest Film
Értékelés: Nincs Átlag: 4.8 (4 szavazat)