Film

Filmbemutatók, fesztiválok, filmes hírek, készülő alkotások és extra különlegességek, kiemelt mozis események.

2023 január

Damien Chazelle új filmje az 1920-as években játszódik Los Angelesben, Brad Pitt, Margot Robbie és Diego Calva főszereplésével. A túlméretezett ambíciók és elképesztő különcségek krónikája több karakter emelkedését és bukását követi nyomon a féktelen dekadencia és züllöttség korszakában a korai Hollywoodban.

5

A rendező a legnagyobb kihívást jelentő anyaggal, a saját gyerekkorával foglalkozik. Steven Spielberg közel 50 éve határozza meg a mozi varázslatát szemet gyönyörködtető akciókon és szívmelengető, emberséges történeteken keresztül. A 75 éves filmes nem lassít. Mostani alkotásával saját életét mutatja be egy családi drámán keresztül.

5

Generációjának egyik kitűnő rendezője Kárpáti György Mór. Erdő című kisfilmje a Berlinalén szerepelt, a Provincia pedig Cannes-ban debütált. Az új alkotás témája és az elkészítés módja is bepillantást enged a fiatalok gondolkodásába.

3

A vígjátékban Tom Hanks alakítja a morgós, de szerethető címszereplőt. Marc Foster filmje Fredrik Backman svéd író, Az ember, akit Ovének hívnak című regényét dolgotza majd fel, amiből 2015-ben készült már egy egészen jól sikerült svéd filmváltozat is.

5

A két kétségbeesett nővér, Savanna (Anna Faris) és Macey (Toni Collette) úgy döntenek, hogy megpróbálnak halálos beteg nagynénjük kegyeibe férkőzni annak reményében, hogy a házsártos vénség rájuk hagyja majd több millió dollárt érő ingatlanját. A testvérpárnak azonban nem lesz könnyű dolga, mivel nem maradnak sokáig vetélytársak nélkül: további, az örökség után ácsingózó, Savannához és Maceyhez hasonlóan elszánt és gátlástalan rokonok jelennek meg a színen, akik nem adják harc nélkül azt,...

4

Orson Fortune (Jason Statham), a rendkívüli képességekkel megáldott szuperkém titkos bevetésre indul. A nagymenő ügynöknek vissza kell szereznie egy irtó veszélyes fegyvert, és közben meg kell akadályoznia, hogy a haláli eszköz Greg Simmonds (Hugh Grant), a híres-neves milliárdos fegyvernepper kezébe kerüljön.

5

2022 december

A Florian Sigl rendezte film Mozart operaklasszikusának modern újra értelmezése világsztárokkal a főszerepben, és Roland Emmerich produceri közreműködésével. A szereplők között találhatjuk Sabine Devieilhe francia szopránt (Opéra National de Paris), Rolando Villazón mexikói-francia tenort és Morris Robinson amerikai basszusgitárost (Metropolitan Opera, New York).

4.666665

A zenés-életrajzi film (Whitney hangjával) Whitney Houston erőteljes és diadalmas ünnepe. A filmet Kasi Lemmons rendezte, az Oscar®-jelölt Anthony McCarten írta, a producer a legendás zenei vezető, Clive Davis, és a címszereplő a BAFTA-díjas Naomi Ackie.

5

A látványos film több mint egy évtizeddel az első rész eseményeit követően meséli el a Sully család (Jake, Neytiri és gyermekeik) történetét; a rájuk leselkedő veszélyeket, az életben maradásért vívott harcaikat, az őket sújtó tragédiákat és azt, meddig képesek elmenni, hogy biztonságban tudhassák egymást.

5

A romantikus fantasy-vígjáték két főszereplője (Bárnai Péter és Rujder Vivien) a legfiatalabb színészgeneráció két egyre ismertebb, nagyon tehetséges tagja, akiket nagyszerű színészek vesznek körül: Kulka János újra főszerepet játszik, és mellette többek között Galla Miklós, Dobó Kata és Árpa Attila is haláli vicces a különleges látványvilágú, ötletekkel teli, játékos és nagyon szellemes filmben.

5