Downton Abbey

A nagysikerű Golden Globe- és Emmy-díjas sorozat folytatása, melyben új irányt vesz a brit arisztokrata Crawley család története, amikor kiderül, hogy a brit trón uralkodói, György király és Mária királyné ellátogatnak Downton Abbey-be. A Crawley-k és a ház szolgálóinak életét alaposan felkavarja a vendégek érkezése.

A Julian Fellowes közkedvelt sorozatából (Dowton Abbey, 2010) jól ismert helyszínen játszódó, ugyancsak az ő forgatókönyve alapján készült film 2019 őszén kerül a mozikba. Sikerét a sorozatban megismert szereplők garantálják.

Miért imádja a közönség Downtont 2019-ben is?

A Downtont úgy alkottták meg, hogy fogták ezt a kizárólag a britekre jellemző világot, és egy rendkívül népszerű, modern műfajjal ötvözték, amely már majdnem szappanopera-szerű. Downton nem regényadaptáció volt, mint oly sok korábbi hasonló sorozat. Eredeti kortárs írásmű alapján született, egy elképesztően fantáziadús szerző tollából – aki nagyon jól ismeri ezt a világot, rajong érte és tökéletesen érti, hogyan működik.

Az egyik legfontosabb szereplő maga az épület volt, s bár a stáb a Highclere kastélyt tekintette meg először, fél évet töltöttek kereséssel, míg újra ki nem kötöttek a Highclere kastélynál. A gyönyörű épületet négy négyzetkilométeres park övezi, amelynek arculatát a híres 18. századi tájépítész, Capability Brown tervezte, s ez tökéletes helyszínnek bizonyult Downton Abbey számára. A Highclere kastély Carnavon grófja és családjának otthona, akiknek ősei 1679 óta éltek itt. A stáb mindig is azt tervezte, hogy eredeti terekben forgat, de a konyhák és a hálószobák olyan drámai változásokon mentek keresztül az idők során, hogy a szolgálók lakrészét, a konyhát és a hálószobákat stúdióbelsőkben kellett felépíteni.

Bemutató: 
csü., 2019/09/12
Rendező: 
Michael Engler
Szereplők: 
Maggie Smith, Elizabeth McGovern, Imelda Staunton, Michelle Dockery, Hugh Bonneville
Forgalmazó: 
UIP - Duna Film
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)