krimi

Halálos iramban 8

A történet szerint a csapat szétszéledt. Dom és Letty a nászútjukat töltik, Brian és Mia visszavonultan élik életüket, úgy tűnik, végre mindenki megkapta az áhított békés hétköznapokat. Azonban egy rejtélyes nő (Charlize Theron) felbukkanása mindent a feje tetejére állít: Dom elárulja azokat, akik mindennél fontosabbak voltak számára, a családját. De vajon mi állhat az árulás hátterében? Létezik számára kiút és megbocsátás? 2015-ben a Halálos iramban 7 rekordidő alatt érte el az egymilliárd dolláros összebevételt, s végül a világ hatodik legjövedelmezőbb filmje lett több mint 1,516 milliárd dollárral. Most a sorozat újabb fejezetét köszönthetjük.

Bemutató: 
csü., 2017/04/13
Rendező: 
F. Gary Gray
Szereplők: 
Charlize Theron, Dwayne Johnson, Scott Eastwood, Jason Statham, Vin Diesel, Kurt Russell, Michelle Rodriguez, Lucas Black, Eva Mendes, Tyrese Gibson
Forgalmazó: 
UIP-Duna Film

Tovább

A tökéletes gyilkos

Kamenár, a gyilkossági csoport nyomozója nem találja helyét lánya halála után. Feleségével megromlott a viszonyuk, a nő a vallásba, a detektív pedig munkába és önpusztításba menekül.

Bemutató: 
csü., 2017/04/27
Rendező: 
Pacskovszky József
Szereplők: 
László Zsolt, Hőricz Nóra Lili, Szabó Győző, Szabó Kimmel Tamás Szervét Tibo,r Nagypál Gábor, Hábermann Lívia, Rudolf Teréz, Karácsonyi Zoltán
Forgalmazó: 
Fórum Hungary

Tovább

A könyvelő

Gyors akciók, váratlan fordulatok és fantasztikus színészek: a film egy klasszikus műfaj megújító, csupa meglepetés darabja!

Bemutató: 
csü., 2016/10/27
Rendező: 
Gavin O’Connor
Szereplők: 
Ben Affleck, Anna Kendrick, J. K. Simmons, Jon Bernthal
Forgalmazó: 
InterCom

Tovább

A mestergyilkos - A feltámadás

5 év után Arthur Bishop karaktere visszatér a mozikba napjaink legnépszerűbb akciósztárjával, Jason Stathammel a főszerepben, aki ezúttal sem lesz kíméletes az ellenségeivel. A látványos, pörgős akciókkal teli filmben a bosszúra szomjas bérgyilkos szerelmét Jessica Alba, legújabb szövetségesét Tommy Lee Jones, és egy a múltból felbukkanó régi társát Michelle Yeoh játssza.
A film egyik különlegessége a szuperlátványos akciók mellett, hogy olyan egzotikus helyszíneken láthatjuk a sztárokat bevetésen, mint Thaiföld, a Maláj-félsziget, Ausztrália és Brazília.

Bemutató: 
csü., 2016/09/01
Rendező: 
Dennis Gansel
Szereplők: 
Jason Statham, Jessica Alba, Tommy Lee Jones, Michelle Yeoh, Sam Hazeldine
Forgalmazó: 
Freeman Film

Tovább

Rendes fickók

Shane Black rendezőnek a Durr, durr és csók valamint a Vasember 3. után ez a harmadik nagyjátékfilmje. A Halálos fegyver-trilógia forgatókönyvírója olyan hollywoodi nagyágyúkat hozott össze, mint az 1997-es Szigorúan bizalmas nyerő párosa, Russell Crowe és Kim Basinger, valamint az utóbbi években valódi A-listás sztárrá avanzsált Ryan Gosling.

Bemutató: 
csü., 2016/05/26
Rendező: 
Shane Black
Szereplők: 
Ryan Gosling, Russell Crowe, Kim Basinger, Matt Bomer
Forgalmazó: 
Freeman Film

Tovább

Holtpont

A veszett tempójú akció-thriller - amely egy remake - lélegzetelállító mutatványokat mutat be felvonultatva a világ ikonikus extrém sportolóit (bázisugrás, szörf, motorcross, snowbord és skydiving).

Bemutató: 
csü., 2015/12/31
Rendező: 
Ericson Core
Szereplők: 
Édgar Ramirez, Luke Bracey, Teresa Palmer, Ray Winstone
Forgalmazó: 
Big Bang Media

Tovább

Legenda

A rendező-forgatókönyvírót egyre jobban kezdte foglalkoztatni a hírhedt Krayekről szóló legendák hitelessége. Beleásta magát a ’60-as évek Londonjának alvilági életébe, és minél több szemtanúval, alkalmazottal, baráttal beszélt, annál érdekesebb és ellentmondóbb kép kezdett kibontakozni előtte a veszedelmes fivérekről. Reginald Kray felesége, Frances Shea szívbemarkoló esete adta az utolsó lökést Helgelandnak: ezt a románcot és különleges legendát mindenképp mozivászonra kellett vinnie. A filmben felcsendülő ’60-as évekbeli zenék, az East End autentikus épületei, a fényűző esték, a filmsztárok és bűnözők mind megelevenednek a néző előtt, mintegy beszippantva ebbe az erőszakos, ám érzelmekkel teli veszedelmes gengsztervilágba. Tom Hardynak egyszerre áll jól a sármos szívtipró és a paranoid őrült szerepe. Brillírozik a mozivásznon: tökéletesen játssza a teljesen eltérő személyiségű testvérpárt.

Bemutató: 
csü., 2015/10/08
Rendező: 
Brian Helgeland
Szereplők: 
Tom Hardy, Emily Browning, David Thewlis, Christopher Eccleston, Chazz Palminteri, Tara Fitzgerald, Taron Egerton, Paul Bettany
Forgalmazó: 
Freeman Film

Tovább

Kémek hídja

Steven Spielberg, az élő klasszikus megtörtént eset alapján dolgozik: a Coen-testvérek forgatókönyve mégis csupa meglepetés és izgalom. A főszereplő, a kémügybe keveredett civilt alakító, mindig zseniális Tom Hanks.

Bemutató: 
csü., 2015/11/05
Rendező: 
Steven Spielberg
Szereplők: 
Tom Hanks, Eve Hewson, Amy Ryan, Alan Alda
Forgalmazó: 
InterCom

Tovább

Fekete mise

A megtörtént eset alapján készült véres maffia-film valószínűleg igazi klasszikus lesz: a szereplőgárdája ezt ígéri!

Bemutató: 
csü., 2015/11/12
Rendező: 
Scott Cooper
Szereplők: 
Johnny Depp, Benedict Cumberbatch, Juno Temple, Dakota Johnson, Kevin Bacon, Siena Miller, Joel Edgerton, Peter Skarsgaard
Forgalmazó: 
InterCom

Tovább

HITMAN - A 47-es ügynök

A világ egyik legsikeresebb videójáékából a Homeland-sorozat sztárja, Rupert Friend főszereplésével készült gyors és izgalmas akciófilm, melyet Berlintől Szingapúrig a világ leglátványosabb városaiban forgattak.

Bemutató: 
csü., 2015/08/27
Rendező: 
Aleksander Bach
Szereplők: 
Zachary Quinto, Rupert Friend, Chiarán Hinds, Thomas Kretschman, Hannah Ware.
Forgalmazó: 
InterCom

Tovább