kaland
65
A nem túl távoli jövőben játszódó, hátborzongató sci-fi/horror magányos hőse (Adam Driver) űrhajós, aki balesetet szenved, és egy elhagyott bolygóra kerül. Minden nap meg kell küzdeni az életben maradásért, és nem túl jók az esélyei. És van még egy baj: hogy rájön, nincs is egyedül a bolygón...
Hadik
A történelem legnagyobb huszárcsínyét felelevenítő, az 1757-ben játszódó látványos, akciódús, számtalan csatával, sok lőporfüsttel, kardcsörtével kísért hazai szuperprodukció, a vakmerő huszártábornok, Hadik András berlini portyájának története a klasszikus magyar kalandfilmek hagyományait felélesztve a legmodernebb technikai megoldásokkal, páratlan szereplőgárdával és a kort hitelesen megjelenítő grandiózus díszletek, káprázatos jelmezek segítségével kapott méltó feldolgozást.
Múmiák
Nagyon színes, nagyon vicces és nagyon ötletes a Londonban járó múmiák, és az alvilágban járó angolok találkozásairól szóló, minden korosztály számára egyaránt szórakoztató animációs vígjáték!
129
Peter Noel Magyarországon született pedagógusok harmadik gyermekeként. Bár Peter három regénye már megjelent Magyarországon, a "129" az első mozifilmje, amely erőteljes tükör az irányított és kontrollált társadalmunkról.
Dungeons and Dragons: Betyárbecsület
A Dungeons & Dragons: Betyárbecsület a legendás szerepjáték gazdag világát és játékos szellemét ülteti át a mozivászonra ezzel a fergeteges és akciódús kalandfilmmel. Egy sármos tolvaj és különc kalandorokból álló bandája nagyszabású akciót terveznek egy elveszett ereklye megszerzéséért, de a dolgok veszélyesen kisiklanak, amikor a rossz emberekkel húznak ujjat.
A Hangya és a Darázs: Kvantumánia
A szuperhős és partnerei, Scott Lang és Hope van Dyne visszatérnek, hogy folytassák különleges kalandjaikat. Hope szüleivel, Hank Pymmel és Janet van Dyne-nel a család azon kapja magát, hogy felfedezik a Kvantum Birodalmat, furcsa új lényekkel lépnek kapcsolatba, és olyan kalandba kezdenek, amely túllépi a lehetségesnek hitt valóság határait.
Asterix és Obelix: A Középső Birodalom
Az első Asterix-történet, amely nem az eredeti képregények alapján készült, s amelyben nem Gérard Depardieu játssza a főszerepet. A hatalmas költségvetésből készült alkotás az elmúlt évek leglátványosabb és legnagyobb szabású nemzetközi produkciója. A film rendező-főszereplője, Guillaume Canet napjaink egyik legelismertebb francia művésze, akinek rendezőként olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Senkinek egy szót se!, Apró kis hazugságok és az Együtt megyünk, színészként pedig szerepelt mások mellett a Boldog idők, a Kettős életek, és a Szabadúszók című filmekben.
Shazam! - Az istenek haragja
A Shazam! az első rész hatalmas sikere után ott folytatja, ahol abbahagyta: kihasználja a szuperhőssé alakuló kamaszhősben lévő összes poént, és miközben nagyon jó a humora, igazi, látványos szuperhősfilmként is megállja a helyét.
A varázsfuvola
A Florian Sigl rendezte film Mozart operaklasszikusának modern újra értelmezése világsztárokkal a főszerepben, és Roland Emmerich produceri közreműködésével. A szereplők között találhatjuk Sabine Devieilhe francia szopránt (Opéra National de Paris), Rolando Villazón mexikói-francia tenort és Morris Robinson amerikai basszusgitárost (Metropolitan Opera, New York).
Toldi
Jankovics Marcell utolsó alkotása szöveghűen viszi vászonra Arany János költeményét. A Toldi rendkívüli igényességgel megalkotott, festői szépségű képanyaga a Magyar népmesék sorozatot is jegyző Kecskemétfilm 80 alkotójának több mint három évnyi munkájának eredménye.