Újraindul a filmgyártás: Forog az Átjáróház!

Ismét kamerák elé állt Rujder Vivien, Bárnai Péter, Kútvölgyi Erzsébet és Kulka János, hogy folytassák a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt romantikus fantasy vígjáték felvételeit. A Madarász Isti rendezésében Veres Attila forgatókönyvéből készülő látványos produkció stábja már várta az újraindulást. Már dobozban vannak a stúdióban, speciális díszletben és filmtechnikával, nagy statisztériával rögzített felvételek. Az Átjáróház a tervek szerint 2021. első negyedévében kerül a hazai mozikba.

"Végre újra forognak a kamerák és akcióban a filmesek! Meghozták az első eredményeket a Nemzeti Filmintézet rendkívüli intézkedései, melyekkel az volt a célunk, hogy átsegítsük a filmipar szereplőit a korlátozások miatt nehéz időszakon, felkészüljünk és megteremtsük a kereteit a biztonságos munkavégzésnek, hogy most minél több stáb dolgozhasson újra. Jó munkát kívánok a filmeseknek!” – nyilatkozta Káel Csaba a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Sokan mondják, hogy az igazi szerelem a síron túl is kitart, de kevesen hiszik el. És igazuk van: a szerelem addig tart, amíg az élet. Pár ritka kivételtől eltekintve.

A film sztorija

Krisztián (Bárnai Péter) vagány, laza srác, és végre szerzett magának állást: egy hullaház portása lett. És halál szerelmes – volna. De a kiszemelt csaj, Ági (Rujder Vivien) az első találkozásuk után nem sokkal ügyfélként bukkan fel: balesetet követően hozzák a fagyasztóba. Csakhogy a szerelmes szív akkor is harcra kész, ha már nem dobog. Krisztián és Ági – bár egy világ választja el őket – nem nyugszik békében. És szerencsére a hullaház nem olyan csendes hely, mint kívülről látszik: éjszakánként bőven történnek olyan csodák, amelyeknek köszönhetően a fiatalok is újra találkozhatnak. Egyedül talán nem boldogulnának, de a segítségükre van pár jó szándékú és jó humorú tetem. Szükségük is lesz rá: mert a halál nem tréfál, és egy földöntúli hatalmú, az élőkért nem nagyon lelkesedő szellemlény (Kulka János), mindent elkövet, hogy véget vessen a bontakozó románcnak.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)