Puskás Ferencről készít nagyszabású játékfilmet Andy Vajna és Joe Eszterhas

A leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről készít filmet Andy Vajna producer és Joe Eszterhas, a világhírű magyar származású amerikai forgatókönyvíró, a kormánybiztos, aki producerként vesz részt a tervek szerint "nemzetközi, magánfinanszírozású" produkcióban.

Producerként régóta gondolkodom azon, hogyan lehetne a leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskásról egy izgalmas, a közönségnek is érdekes filmet készíteni. Elkezdtük a munkát Joe Eszterhasszal, aki már dolgozik a film forgatókönyvén. Joe-val remek csapat vagyunk, több filmet készítettünk már közösen, legutóbb a Szabadság, szerelem filmen dolgoztunk együtt - jelentette be Andy Vajna.

Joe Eszterhas magyar származású amerikai író és producer, több közt az Elemi ösztön, a Flashdance, a Music Box, a Showgirls című filmek fűződnek a nevéhez. 2012-ben Andy Vajna és a Magyar Nemzeti Filmalap meghívására mesterkurzust tartott Budapesten.
Puskást a világon mindenhol ismerik, sok helyen még a mai napig Magyarországról Puskás neve jut először az emberek eszébe. Itt volt az ideje, hogy a Puskás életéről film készüljön. Egyelőre dolgozunk az ötleten, sok a nyitott kérdés, de mindenképpen egy nagyszabású nemzetközi, magánfinanszírozású produkcióban gondolkodunk - idézte a közlemény Andy Vajna producert, aki eddig csaknem hatvan film elkészítésében működött közre.
MTI

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)