vígjáték

Iron Sky

A mozi egy trash(B) sci-fi vígjáték, melynek sztorija 2018-ban játszódik, ahol a nácik – akik 1945-ben a Holdra menekültek – folytatni kívánják a korábban elkezdett háborút és a visszatérést egy modernebb és erősebb fegyverarzenállal akarjak megvalósítani. A film – amely finn- német-osztrák koprodukcióban készült – 8 millió euróból jött létre. Az Iron Sky szerepelt a 2012-es Berlini Filmfesztivál versenyprogramjában is, valamint 60 országban már bemutatták nem beszélve a rangos európai filmfesztivál szereplésekről. Az alkotók már most folytatásban gondolkodnak (előzmény tv-sorozat és második rész Iron Sky: The Coming Race címmel). Mindezek mellett – elsősorban Németországban – elindult a merchandising is: képregény, játékok, pólók, és egyéb filmhez kapcsoló alkalmazások, illetve számítógépes játékok.

Bemutató: 
csü., 2013/10/10
Rendező: 
Timo Vuorensola
Szereplők: 
Christopher Kirby, Götz Otto, Julia Dietze, Udo Kier
Forgalmazó: 
JIL Kft

Tovább

Felcsípve

A Franciaországban nagy kasszasikert arató Felcsípve a gall romantikus komédia legszebb hagyományait követi. A helyzetkomikumok mellett pedig nem hiányozhatnak a filmből a mindent elsöprő érzelmek sem, kiváló nyári szórakozást garantálva a nézőknek. Kiváló „első randi” film, akár a fiúk, akár a lányok szempontjából egyaránt!

Bemutató: 
csü., 2013/06/06
Rendező: 
David Moreau
Szereplők: 
Virginie Efira, Pierre Niney, Charles Berling
Forgalmazó: 
MTVA

Tovább

Női szervek

A Koszorúslányok rendezője Sandra Bullock segítségével igazi, mindkét nembelieknek szóló, vad és vicces vígjátékot készített: Melissa McCarthy pedig még Bullockot is lejátssza a vásznon!

Bemutató: 
csü., 2013/07/04
Rendező: 
Paul Feig
Szereplők: 
Sandra Bullock, Melissa McCarthy, Michael Rapaport
Forgalmazó: 
InterCom

Tovább

Úgy hívlak: Amore

Alex a 37 éves reklámszakember magánélete éppen rossz irányba halad, amikor egy reggel véletlenül elgázol egy fiatal motoros lányt. Szerencsére a lány, Niki (aki csak 17 esztendős) nem sérül meg, viszont Alex elviszi őt kocsiján a gimnáziumba…És innentől kezdve minden megváltozik. A lány életkedve, vidámsága és szépsége teljesen elvarázsolja Alex-et, és ekkor már semmi nem állhat szerelmük útjába...Még a 20 év korkülönbség sem…

Bemutató: 
csü., 2013/06/20
Rendező: 
Federico Moccia
Szereplők: 
Raul Bova, Michela Quattrociocche
Forgalmazó: 
Cinenuovo Kft

Hogyan nevezzelek?

Az alkotás Franciaországban hatalmas kasszasiker volt, és a 2012-es év egyik legnagyobb mozisikerének bizonyult. A film humora univerzális, és kortalan szórakozást kínál az igényes vígjátékok kedvelőinek. A vígjátékot jelölték a francia filmszakma presztízselismerésére, a César-díjra is. Az összesen öt nominációjából a legjobb női- és férfi- mellékszereplő César-díját nyerte el a Hogyan nevezzelek?, amely minden szereplője számára igazi jutalomjáték.

Bemutató: 
csü., 2013/05/02
Rendező: 
Alexandre de La Patellière, Matthieu Delaporte
Szereplők: 
Patrick Bruel, Valérie Benguigui, Charles Berling, Guillaume de Tonquedec, Judith El Zein
Forgalmazó: 
Vertigo Média

Tovább

Camille

Camille tizenhat évesen ismerkedik meg Eric-kel. Szenvedélyes szerelmükből kislányuk születik. Huszonöt évvel később a férfi elhagyja Camille-t egy fiatalabb nőért. Egy szilveszter éjszakán Camille hirtelen a múltban találja magát. Visszatér egész fiatalkora, szülei, barátnői és persze Eric. Mit tehet ebben a helyzetben? Változtassa meg mindkettejük sorsát vagy pedig - bár ismeri kapcsolatuk végkifejletét - megint szeressen bele a fiúba?

Bemutató: 
csü., 2013/05/02
Rendező: 
Noémie Lvovsky
Szereplők: 
Noémie Lvovsky, Samir Guesmi, Judith Chemla
Forgalmazó: 
ADS

Tovább

Eleven testek

Az Eleven testek egy paranormális romantikus zombi vígjáték, mely Isaac Marion azonos című regényére épül. A filmben, melyet Jonathan Levine írt és rendezett, olyan színészek bukkannak fel, mint Nicholas Hoult és Teresa Palmer. A mozi középpontjában Julie, egy fiatal nő, és „R”, egy zombi, kapcsolatának alakulása áll, mely végül romantikus viszonyba torkollik. A szerelmet egy zombi szemszögéből láthatjuk és élvezhetjük.

Bemutató: 
csü., 2013/04/11
Rendező: 
Jonathan Levine
Szereplők: 
Nicholas Hoult, Teresa Palmer, John Malkovich
Forgalmazó: 
Pro Video

Tovább

A nagy nap

A világsztárokat felvonultató könnyed és vicces családi vígjátékban egy modern család próbálja meg túlélni a hétvégén tartott esküvőt, amely időzített bombaként bármelyik pillanatban csúnyán véget érhet. A mozi egy 2006-os francia vígjáték, az Mon frère se marie amerikai remakje.

Bemutató: 
csü., 2013/05/02
Rendező: 
Justin Zackham
Szereplők: 
Diane Keaton, Robert De Niro, Susan Sarandon, Robin Williams, Katherine Heigl, Amanda Seyfried, Topher Grace, Ben Barnes
Forgalmazó: 
Pro Video

Tovább

Pásztor Erzsi kis szerepe nagy alakítással

Az Egyenlőség c. darab kapcsán a színésznővel 13. kerületi otthonában beszélgettünk a cselekményről és magáról a szerepről. A Pán Péter c. meseregény szerzője ezúttal vitriolos és bölcs, nagyon is felnőtt kérdésekkel foglalkozik, rendkívül szellemes és szórakoztató formában.

Tovább

Tökéletes hang

A mozi szenzációs zenés, romantikus vígjáték, melyben rengeteg régi és új sláger csendül fel új köntösbe bújtatva, úgy, ahogy még sohasem hallottad – és láttad – őket. A GLEE sikerén felbuzdulva Hollywood ontja magából a hasonló témájú zenés alkotásokat.

Bemutató: 
csü., 2013/03/28
Rendező: 
Jason Moore
Szereplők: 
Anna Kendrick, Brittany Snow, Rebel Wilson, Skylar Astin, Ben Platt
Forgalmazó: 
UIP - Duna Film

Tovább