szórakozás

Stockholm – Svédország sokoldalú fővárosa

Stockholm, világvároshoz méltóan, fejlett közlekedési hálózattal várja az idelátogatókat, amely elérhető autóbusszal és vonattal is, ezek mindegyike egy helyre, Stockholm központjába, a Cityterminalenre érkezik. A központi pályaudvar közvetlen összeköttetésben van a stockholmi metróval is, így érkezés után a város bármely pontját könnyen elérhetjük. Arlanda repterére pedig az Arlanda Express gyorsvonattal is kijuthatunk, amely alig több, mint 18 perc alatt teszi meg az utat.

Tovább

A-ha koncert -, a legendás norvég trió búcsúbulija Németországban

A norvég trió mindig is szerette a kihívásokat. 2018-ban, az MTV Unplugged Tour során, bebizonyították, hogy dalaik remekül működnek más stílusban is. Most Magne Furuholmen, Morten Harket és Pål Waaktaar-Savoy bejelentették, hogy még van bennük erő bőven: november 6-án egy teljesen egyedi és új koncepcióval lépnek fel, méghozzá élőben a Berlin-ben. A koncert első részében az együttes új és régi, jól ismert és kevésbé ismert dalokat és szerzeményeket fog játszani. A szünet után pedig debütáló albumuk, a Hunting High And Low tíz dalát fogják megidézni a mai stílusnak megfelelően. Az a-ha 2010-ben koncertezett utoljára élőben és akkor is limitált – úgynevezett – csak rajongóknak esték voltak Oslóban és a londoni Royal Albert Hallban.

Tovább

Fricska a CNN-en népszerűsíti országunkat!

A Fricska táncegyüttes nemrégiben Károly herceg 70. születésnapján lépett fel a Buckingham-palotában. Ekkor kereste meg őket a CNN, hogy forgatnának velük egy portréműsort...A Great Big Story-t Budapesten vették fel velük.

Tovább

Ékszerbolt Budapesten vagy inkább ékszert a webáruházból?

Budapesti lakosként sokan azt gondolják, hogy a megfelelő esküvői ékszerek megtalálása egyszerű, hiszen itt egymás hegyén-hátán vannak azok az ékszerüzletek, melyek gazdag árukészlettel várják a látogatókat. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb, ami azt jelenti, hogy hiába van sok ékszerbolt Budapest területén, ha a kereskedők nem tudnak egyedi portékával szolgálni a szerelmesek számára, akkor az ékszervásárlás valószínűleg kudarcba fullad.

Tovább

A naptej tesztek segítenek a választásban

Ahogy beköszönt a jó idő és odakint verőfényesen süt a nap, egyre égetőbbé válik a kérdés, hogy melyik a legjobb naptej? Ez nem is csoda, hiszen senki sem szeretne leégni a napon, hogy aztán hosszú napokon, heteken keresztül szenvedjen a leégés kellemetlen következményeitől. A nyári időszakban gyakran több naptej teszt is születik, amelyek segítségével közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy a kérdésünkre megleljük a választ.

Tovább

LEGO – varázslat Billundban – látványos, de nem olcsó szórakozás az egész családnak

A dániai Billundban (Budapestről van közvetlen Ryanair járat), a LEGO hazájában található a több mint 58 millió (!) LEGO-kockából felépített eredeti LEGOLAND, ahol 50-nél több látványosság várja a látogatókat a LEGO gyár melletti mintegy 10 hektáros területen, amely 1968-ban nyitotta meg kapuit. A park központja a Miniland, melyben különböző városokat, szobrokat építettek fel Lego-kockákból. A Duploland elsősorban a 2-6 éves gyerekeket várja. A vidámparki rész a terület mintegy háromnegyedét teszi ki, hullámvasutakkal, hintákkal, különböző vízi járművekkel.

Tovább

Fordulatos mai krimi a korrupcióról

Magyar cím: 
A 13. emelet
Írta: 
Szerencsés Dániel

Egy magas beosztású tisztviselő lezuhan az Európai Bizottság székházának legfelső emeletéről. A nyomozással Tóth Tamást, a magyar ex-hírszerzőt bízzák meg, aki utolsó napjait tölti a Biztonsági Szolgálatnál. A gyanúja Oana Morarura, az áldozat asszisztensére terelődik. A vizsgálatot mindenki formalitásnak tekinti, Tóth a szabályokat megszegve mégis tovább nyomoz. A megérzéseit követve sikerül rekonstruálnia az ügy valódi hátterét. Amikor végül döntésre kényszerül, a lelkiismeretét követi. Fordulatokban gazdag ízig-vérig mai krimi.

Tovább

Rocketman Grazban varázsolta el hűséges és vadonatúj rajongóit

Sir Elton John minden idők legsikeresebb zenésze, aki 38 aranylemezzel, 31 platinával, több mint 50 top 40 slágerrel és világszerte 300 millió eladott koronggal rendelkezik. 2018-ban jelentette be Farewell Yellow Brick Road c. búcsúkoncertjét, amely – a tervek szerint – 3 évig tart majd. Az európai állomások közt Graz is szerepelt. Az említett helyszínek mellett a világsztár Lengyelországot, a Cseh Köztársaságot, Belgiumot, Németországot, Dániát, Svédországot és Írországot is érintette koncertkörútjával.

Tovább

Brighton: Tengerpart, pörgés, nyitottság, kreativitás és leg-ek!

Brighton Kelet-Sussex regionális központja, vonattal Londonból egy óra alatt érhetünk ide (a Victoria / London Bridge / Blackfriars állomásokról). Északról a South Downs nemzeti park határolja, délről a tenger, ehhez pedig egy kulturálisan pörgős, nyitott és kreatív város társul. Minden program és látnivaló pénztárcabarát módon élvezhető a Brighton Explorer Pass segítségével, melynek kiváltásával 35% kedvezményt kapunk a top látnivalókból.

Tovább

Bakancslistás világ körüli csodák

Magyar cím: 
77 csodálatos úti cél

Utazni jó, és néha érdemes egy kicsit kilépni a komfortzónánkból, hogy felfedezzünk új dolgokat a világban. Öt kontinens legismertebb ember alkotta nevezetességei elevenednek meg ebben a csodaszép fotókkal illusztrált kiadványban. A 175 oldalas könyvben mindenki megtalálja, a számára kedves úti célt, amelyhez részletes ismertető is tartozik. Aki pedig sokat van távol, talán elmondhatja, hogy a 77 "csoda" valamelyikét már látta korábban.Kellemes olvasást illetve utazást!

Tovább