színház

Grecsó Krisztián:„Sokat küzdünk a gyökereinkkel, azzal, hogy elfogadjuk őket”

Kettejük tehetsége és a köztük lévő mély összhang által régóta adott volt minden egy közös kezdeményezés elindításához. Grecsó Krisztiánban és Zoltánban viszont sokáig fel sem merült, hogy együtt kellene dolgozniuk. A Mellettünk című összművészeti estjükre – mely január 19-től látható a Jurányi Inkubátorházban, az Orlai Produkció szervezésében – ugyanakkor nagyon is megérte várni, általa ugyanis egy eddig kevésbé ismert intim világba, saját gyökereikhez kalauzolnak minket.

Tovább

Magyar Színházban csendül fel A muzsika hangja

Robert Wise 50 éve bemutatott nagysikerű musicalét állítja színpadára a Pesti Magyar Színház. A muzsikai hangja teltházas hármas premierrel és szereposztással indul útjára. Rendező: Eperjes Károly.

Tovább

Gáspár Kata: „Szeretem, ha a szerep talál meg engem”

A színművésznő az idei évadban csatlakozott a Pesti Magyar Színház Társulatához, és az évad első két bemutatójában is szerepet kapott. Az ifjabb korosztály pedig Balatóniába kísérhetik el, a Rév Fülöp című előadásban Ádándot alakítja.

Tovább

Csalogány család - zenés komédia a Karinthy Színházban

Egy kellemes zenés komédiával Csalogány Család indítja az új évadát a színház. Gesztesi Károly, Voith Ági, Bacsa Ildikó, Székhelyi József és Széles Tamás közreműködésével. Érdekesség, hogy a zenei összeállítást Gesztesi Károly fia, Máté készítette Bradányi Iván dalszövegei alapján.

Tovább

Gyerek klubot indít Mahó Andrea

Mahó Andrea gyerek klubot indít, szeptembertől rendszeresen tart majd személyesen foglalkozásokat 6 és 18 év közötti gyermekeknek. A színésznő fontosnak tartja, hogy a mai rohanó világban a gyerekeknek is legyen hol kiengedniük a gőzt.

Tovább

Hair Budapesten - Broadway változat először szabadtéren

Az egymás iránti tisztelet, szeretet és megértés mozgatja azt a New York-i társaságot, amelynek tagjai a társadalomból kivonulva képzelik el az életüket. Vajon meg lehet ezt csinálni egy háború kellős közepén? Augusztus 7-én, 8-án láthatjuk a népszerű musical Broadway változatát!

Tovább

Benedek Miklós hirtelen lett nagyapa

Vári Éva A nagy négyes egyik előadása után feltette Benedek Miklósnak a darabban is elhangzó kérdést: mi történhet velük még ez után? A színész azt válaszolta: az Aranytó. Kettejük főszereplésével meg is valósul a bemutató, Ernest Thompson darabját Gálffi László rendezésében július 24-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a Szentendrei Teátrumban, októberben pedig Budapesten, a Belvárosi Színházban.

Tovább

Szenvedély, rivalizálás, balhé - A konyha nem csak nyomokban tartalmaz valóságot

Arnold Wesker A konyha című előadásának próbaidőszaka a nyári szünet előtt elkezdődött a Pesti Magyar Színházban. Lengyel Ferenc rendező instrukciói nyomán a színészek séfekké és pincérnőkké változtak, hogy aztán két frissen sült lepényhal elkészítése és tálalása között azt kutassák: ki barát, ki ellenség, teremhet-e boldogság egy szerelmi háromszögben, és ki lehet-e bírni jó fizetésért cserébe a szünetmentes munkát.

Tovább

Kerekes Kristóf - „Mindenben a színházat keresem.”

Táncos, koreográfus, énekes, egészségközpont-üzemeltető, jogászhallgató egyben, s mindemellett piszkosul fiatal. Egy párját ritkító sikertörténet kulisszatitkai mögé pillantunk, mert tanulni a legjobbaktól érdemes. Fiatal kora ellenére, a tanulás- és tudásvágytól hajtott Kerekes Kristóf a tánc, az ének, a színház világában elért sikerei mellett edzőként is segíti mások életének jobbá tételét. Ennek legékesebb bizonyítéka saját vállalkozása, KK Moves (http://kkmoves.hu/) nevű egészségközpont. S hogy még izgalmasabb legyen a történet: az ifjú titán jogászhallgatóként ült vissza az iskolapadba.

Tovább

Katonás színészeket fotózott Nánási Pál

Június közepén négy napon keresztül készült a Katona József Színház társulati tagjait bemutató portrésorozat Nánási Pál XI. kerületi műtermében. A színház a munkára meghívásos pályázaton választott fotóst.

Tovább