kultúra

A Post Mortem-et nevezte Magyarország az Oscar-ra!

Döntött az Oscar © -díjra nevező bizottság: Bergendy Péter POST MORTEM című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar© versenyben a „nemzetközi film” kategóriában. A magyar mozifilm az A-kategóriás varsói nemzetközi filmfesztiválon debütált, eddig 13 díjat nyert rangos seregszemléken, világszerte megvásárolták a forgalmazók.

Tovább

Vadak Ura - különleges musical az Oroszlánkirály nyomdokain!

A Vadak Ura musical történetének hatalmas erdejében az állatok nyolc klánba tömörülve élik békésnek tűnő mindennapjaikat. Az uralkodójuk azonban hirtelen eltűnik, az erdő egysége megrendül, a klánok meggyengülnek. Az állatoknak - ősi szertartás szerint - mihamarabb meg kell választaniuk az új vezérüket, a Vadak Urát. A klánok tanácsának három legerősebb tagja - a Medvék Klánja, a Farkasok Szövetsége és a Rókák Nemzetsége - pályázik a trónra, akik mindent bevetve, eszükkel, erejükkel, bátorságukkal, sármjukkal és ravaszságukkal küzdenek a vágyott hatalom eléréséért.

Tovább

Szarka Gyula a gasztronómia örömeiről énekel

A több mint ezeréves magyar konyhaművészet a magyar kultúra egyik kiemelkedő eleme, amely gazdag, egyedi, változatos, kreatív és karakteres ízvilággal büszkélkedhet. Szarka Gyula új lemezének célja, hogy zenében kifejezve, humorral fűszerezve mutassa be a magyar embereknek a magyar gasztronómiát, amire méltón lehetünk büszkék. Ebben a felfogásban ez a téma még nem került felmutatásra, tehát hiánypótló alkotás.

Tovább

Bódottá – itt a Honeybeast meggypálinkája

A Honeybeast is csatlakozik a Hősök, a Jónás Vera Experiment, a Margaret Island és a Turbo mellé: az Egyszer volt pálinkacsalád új, meggypálinkája a zenekar egyik leghíresebb slágerének címét fogja viselni. Az „Egyszer volt” tavaly indult a zene világnapján, azzal a céllal, hogy valós segítséget nyújthassanak a zenészeknek. Az új ízt maga a zenekar választotta ki és mi más is kerülhetne a palackra, mint a fesztiválok bohémságát tökéletesen megíró Bódottá?

Tovább

„Ez az este Szerb Antalé” – Bálint András önálló estje a Radnótiban

Ismét egy különleges premier október 3-án, vasárnap a Radnóti Színházban, ezúttal a Keres Emil próbateremben tekinthetjük meg Bálint András Szerb Antal Száz verse című önálló estjét, melyben egy bámulatos műveltségét szertelen csacsogással elfedő, végtelenül szerény és éppannyira csodálatos író-olvasó-szerkesztő-fordító tanárember elevenedik meg a színpadon.

Tovább

Négy városban moziban, illetve online jönnek a díjnyertes német nyelvű filmek

Október 7-17. között a Művész moziban, majd Debrecenben, Pécsett és Szegeden rendezik meg az immár 10. Szemrevaló│Sehenswert Filmfesztivál-t. Idén 12, túlnyomó részt díjnyertes alkotást vetítenek. Október 18-26. között országosan a Művész Távmoziban (online: film.artmozi.hu), majd október 9-étől 13-áig Debrecenben, október 20-24. között Pécsett, október 25-29. között pedig Szegeden lesznek elérhetőek a legjobb németnyelvű alkotások. A jegyek elővételben már kaphatók!

Tovább

A Bosszúállók és ami mögötte van!

Magyar cím: 
Marvel Bosszúállók a szereplők nagykönyve
Írta: 
Alan Cowsill és John Tomlinson

Lassan itt az új Marvel-film, az Örökkévalók, és a Bosszúállók franchise már pihenőre ment, ezért kicsit későn jelent meg ez a kötet. Cserébe viszont egy nagyon sokrétű, 207 oldalas enciklopédiát kapunk a Marvel Univerzum hőseiről, hiszen a szerző első sorban a képregényvilágba nyújt betekintést, ahol jóval több karakter (hozzávetőlegesen 200) létezik, mint a mozifilmekben. A Marvel Comics illusztrátorai pedig igazán sokoldalú módon mutatják be hőseinket.

Tovább

Világsztárok, élmények, tapstól hangos Margitsziget: egy felejthetetlen nyár!

A Margitszigeti Szabadtéri Színház sikeres nyári évadot zárt az idén. A siker számokban, élményben és munkalehetőségben is mérhető. A teátrum 2021-ben az eddig megszokottnál is hosszabb – 4 hónapos – évaddal és gazdagabb repertoárral jelentkezett, melyet sikerre vitt. 4 hónap alatt, közel 40 nagyszínpadi előadás hazai és nemzetközi sztárok közreműködésével, 40 ingyenes gyerek és családi program, irodalmi séták és kiállítások tették izgalmassá Budapest ikonikus helyszínén az idei nyarat.

Tovább

Jelmezek milliói közül válogathatnak a magyar filmesek idehaza - Budapesten nyit bemutatótermet a Theaterkunst

Németország legnagyobb jelmezkölcsönző cége, a Theaterkunst Paulay Ede utcai üzletnek köszönhetően mostantól a hazai díszlet- és jelmeztervezők is könnyebben hozzáférnek ahhoz a több mint tízmillió ruhából, cípőből, kiegészítőből álló kollekcióhoz, amely a cég berlini központjában rendelkezésre áll. Korábban Meryl Streep, Jeremy Irons, Brad Pitt vagy Anya Taylor-Joy filmjeihez is kerestek már ruhát ebből a készletből.

Tovább

Süticsodák vegánoknak és ételallergiásoknak

Magyar cím: 
Mentes sütiskönyv
Írta: 
Kiss Mona

A szerzőnél közel tíz éve cölikáliát diagnosztizálta. Kiss Mona hamar feltalálta magát. Elkezdett az alternatív lisztekkel kísérletezni, amelyekből a kitartó kavargatásnak-kevergetésnek köszönhetően rövid időn belül igazán finom ételeket varázsolt az asztalra. Receptjeit ezt követően a közösségi médiában is megosztotta, ahol hatalmas sikert aratott velük. Legújabb könyvében mind a 60 recept egyben vegán is!

Tovább