Új Budapest Bár album Presser Gábor közreműködésével

A tízéves Budapest Bár Budapest – Volume7. c. új lemezén az öt muzsikus kíséretével mind a tizenegy énekes szerepel. A teljes csapat mellett, Farkas Róbert felkérésére, szerzőként és énekesként Presser Gábor is közreműködik. Az együttes történetében kétszeresen is jelentős a megjelenés: a hazai könnyűzenei élet ikonja mellett a Budapest Bár nyolc énekese szerzőként is megmutatkozik.

Az albumra dalt írt Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián. A Bár énekesei nemcsak előadni tudnak, hanem jobbnál jobb nótákat is írnak, s mindenki a személyiségéből fakadó témára. Égig érő mozgólépcső, lépcsőházak, csókok, nők, egy pályaudvar, pesti lányok, kocsmák, taxik, 4-es metró és angol turisták, budapesti mindennapok és éjszakák – mindez egy mai lemezen.

A lemez a megszokott sokszínűséget tükrözi – swing, pop, rock, sanzon, kuplé egyaránt szerepel a számok között –, ám abszolút újdonság a számos új dal és friss szöveg. A Budapest Bárral ezúttal együtt sétál a városban egy fontos vendég, Presser Gábor, aki erre az albumra ugyancsak új számot írt. Petri György (Budapest kocsmáinak jó ismerője) Sláger című, merengő verséből született egy nóta az öregedésről, melyhez hozzákapcsolta az LGT-klasszikust, az Embertelen dalt, ami ezúttal „budapestbáros” hangszerelésben szólal meg.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)