Kult-Mix

Minden olyan hír, esemény vagy program, amely a többi rovatunkban már nem fért el. Kiemelve a hazai programokat.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is bemutatkozik a GasztroFok Siófokon! Sőt! Három alkalommal is várják a szolgáltatók az érdeklődőket! Tavaly ősszel indult útnak Siófokon a GasztroFok elnevezésű kulináris összefogás, mely a térség gazdag bor- és gasztronómiai kínálatát hivatott bemutatni. Az esemény keretein belül az érdeklődőknek lehetőségük van „körbekóstolni” a résztvevő vendéglátóhelyek erre az alkalomra összeállított menüsorát Széplaktól Sóstóig, Kilititől...

5

Ebben a 90 perces előadásban – Megáll az FM címmel - egyetlen felvonásban utazunk keresztül az érzelmek és gondolatok gazdag palettáján, ahol Falusi Mariann hangján átmerülünk a magyar nyelv varázsába és erejébe. A 6szín-ben Cseh Tamás szavain keresztül felfedezzük, hogyan éltük meg azt, hogy magyarok vagyunk, és hogy a nyelvünk milyen mélyen kapcsolódik életünk minden aspektusához. A szöveget Fáy Miklós írta, zongorán pedig Darvas Kristóf kíséri Falusi Mariannt.

5

Március 21-e a legnagyobb zeneszerző, Johann Sebastian Bach születésnapja, amelyet szerte a világon koncertekkel ünnepelnek. Az Anima Musicae Kamarazenekar – Bach szerepében Dinyés Soma – zenei időutazásra repíti közönségét, egy csésze finom kávé kíséretében, amelynek az Óbudai Társaskör ad otthont.

5

A gasztroműsort a talkshow elemeivel fűszerező adásokat március 2-ától 16 héten keresztül minden szombat és vasárnap délelőtt 9 órától, illetve 4 órai kezdettel ismétlésben követhetik a nézők. A műsor állandó házigazdája Havas Dóra, ám munkáját minden héten más, gasztronómiában jártas társműsorvezető segíti. A tavaszi időszakban többek között Mautner Zsófi, Sváby András, Hegyi Barbara vagy Csonka András lesz Dóra társműsorvezetője.

Nincs címke
5

Idén is színes programokkal vár egész évben Siófok! A Balaton parti város változatos kulturális és családi rendezvényeket, aktív kikapcsolódási lehetőségek széles kínálatát, gasztronómiai különlegességeket és ezernyi élményt kínál 2024-ben. A tavalyi évet rekord – közel 1,5 millió - vendégéjszaka számmal záró Siófok 2023-ban az első számú belföldi vidéki utazási célpont volt.

5

Közel 2000 fős, pótszékes teltház előtt – beleértve a rajongókat, a zenei és filmes szakma krémjét - adhatta elő a néhai Zámbó Jimmy, illetve a méltán híres, A Király című sorozatból jól ismert, saját dalait. Peter számára különösen kedves a „Ne vigyázz rám” című, új felvétel, amely a Budapesti Kongresszusi Központ színpadán hangzott el először és vastaps kísérte.

5

Hazánkban először látható együtt, egy helyen a legendás autómárka, a Mercedes mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító példánya, az elmúlt 60 év gyártmányaiból válogatva. A Szegeden, április 20-án és 21-én látható egyedülálló kiállítás, a Classic Car Show & Expo elhozza a Mercedes stuttgarti centrumának egy kis szeletét, bemutatja az autózás velünk élő történelmét, felsorakoztatva a legizgalmasabb példányokat és a bennük rejlő történeteket.

5

A kultúra színes palettája olyan gazdag és sokszínű, mint egy nagy vászon festménye. Ahogy a tájak változnak, úgy változik az emberek életstílusa és szokásai is. De van egy elem, ami szinte minden kultúrában jelen van, akár a kulináris élvezetektől a művészeteken át egészen az életstílusig: ez pedig a sport. A sport, - különösen a sportfogadás a Spinangával - mint kulturális jelenség, átjárja az a mindennapjainkat és a közös célok összekapcsolnak...

4

Az élet mesebeli és romantikus pillanatait illik megünnepelni. Ilyen minden évben a Valentin-nap is, amire tudatosan is készülhetünk, hiszen a hétköznapok rohanásában nem mindig jut minőségi idő egymásra. A Matild Palotában a romantika ünnepén idén minden hölgy igazi hercegnőnek érezheti magát, hiszen egy igazi palotában tölthetik az estét lovagjukkal. A The Duchess titokzatos luxusbárban pedig ínycsiklandó koktélok mellett lehet nézni majd a csillagos eget.

5

A nagy sikerre való tekintettel, idén ismét megrendezésre kerül a II. Budapest Légtorna Fesztivál! A szervezők minden kedves jelentkezőt és érdeklődőt szeretettel várnak 2024. március 23-24-én a Fővárosi Nagycirkuszban, a rendezvényt ezúttal is a Hortobágyi Károly-díjas artistaművész, illetve a Magyar Légtornász Egyesület alapító elnöke, Vincze Tünde szervezi, a műsorvezető: Dénes Tamás.

5