Magyarországon az első kínai császár agyaghadserege

Budapesten is látható az első kínai császár legendás agyaghadserege. A Csin Si Huang-ti kínai császár sírjában talált több ezer agyagfigurát a világ nyolcadik csodája néven emlegetik, a látogatók a Király utcai VAM Design Centerben testközelből csodálhatják a több ezer éves ember- és állatfigurák másolatait.

Időszámításunk előtt 210-ben Csin Si Huang-ti kínai császár meghalt. Még életében megrendelte pompás síremlékét. Mivel ő volt az első és egyben az utolsó tagja a császári dinasztiának, ezért a sír létezése is hamar feledésbe merült. 1974-ben Hszijangban, Senhszi tartományban élő földművesek kútfúrás közben megtalálták az első kínai császár síremlékét. Eleinte senki sem hitt a híreknek, hogy egy óriási, életnagyságú hadsereget találtak, mely természetes agyagból készített katonákból áll. A kincs létezése azonban gyorsan beigazolódott és azt 1987-ben a világörökség részévé nyilvánította az UNESCO.

A kiállítás az első kínai császár agyaghadseregét mutatja be magas színvonalú másolatok segítségével, mintegy 800-1000 négyzetméteres területen. A látogatók egy emelvényen állnak vagy ülnek és titokzatos hang- és fényjáték mutatja be nekik az első kínai császár és hadseregének történetét. Az alakok egymás után tűnnek fel a fénykörben, és lenyűgöző időutazásra hívják a látogatót.

Ezenfelül tárlókban több mint 70 fantasztikus másolatot állítanak ki, melyek között hét teljesen restaurált alakokat ábrázol kiemelkedő minőségben. Az életnagyságúnál is nagyobb figurák között található tábornok és tiszt, lovak és fegyverek, ékszerek és használati tárgyak.

A kiállítás mozijában az agyaghadsereg 1974-es megtalálását elmesélő izgalmas filmet tekinthetik meg a látogatók. Óriási méretű fotográfiák és eligazító szövegek teszik teljessé ezt a különleges kiállítást.

A kiállítás május 28-tól szeptember 18-ig tekinthető meg a VAM Design Centerben (1061 Budapest, Király utca 26).

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (2 szavazat)

Új hozzászólás beküldése

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <br> <p>
  • Minden email cím át lesz alakítva ember által olvasható módon, vagy (ha a JavaScript engedélyezett) ki lesz cserélve kattintható, de biztonságos hivatkozásra.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.
Az űrlap beküldése a Mollom adatvédelmi irányelveinek elfogadását jelenti.