Dolhai Attila és Feke Pál egy színpadon! - Miss Saigon Sopronban
Sztárszereposztás a Budapesti Operettszínház és a soproni MKB Musical Aréna közös produkciójában! 2011. augusztus 19-20-21-én kel új életre Claude-Michel Schönberg legendás musicalje, a Miss Saigon a hatalmas soproni szabadtéri színpadon, ahol Dolhai Attila és Feke Pál először lép színpadra egy előadásban.
A Miss Saigon 1989-es ősbemutatója óta több tízezerszer ment szerte a világon, s a 10 legtöbbet játszott musical között van. Az 1994-es magyarországi premiert – előbb a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd az Operettszínházban – ez a műfaj hazai történetének egyik legfontosabb állomása volt Bíró Eszterrel, Kaszás Attilával, Csengeri Attilával és Sasvári Sándorral a főbb szerepekben. Azóta a musicalnek itthon is kultusza alakult ki, nem véletlen tehát, hogy a Budapesti Operettszínház és az MKB Musical Aréna most szabadtéren kelti új életre a legendát 2011 nyarán Sopronban – sztárszereposztásban. Az amerikai katona, Chris szerepében Dolhai Attilát, míg legjobb barátjaként, Johnként pedig Feke Pált láthatja-hallhatja majd a közönség az új produkcióban.
KERO® ugyanolyan látványos produkciót tervez régi alkotótársaival, Kentaur színpadképében, Horváth Kata jelmezeivel, Bakó Gábor koreográfiáival, de az elmúlt 16 év tapasztalatait is felhasználja a darab színpadra állításában. Hozzátette, azokban a musicalekben hisz, amelyek zenedrámaként komoly témát boncolgatnak, amelyek központi kérdése a felelősség, illetve az, hogyan reagálunk a társadalmi viharok közben. Ilyen darab a Miss Saigon, amelyben elnyomó és befolyásoló rendszerek, az amerikai álom és az ázsiai kommunizmus ütköznek össze, s ez látható egyéni sorsokon keresztül.
Az augusztusi előadásokra a jegyek 3990 forintos induló áron már válthatók az Interticket országos hálózatában vagy a http://misssaigon.jegy.hu weboldalon.
