Augusztusban ismét repülőnap látványos showelemekkel

A honvédelmi tárca kiemelt rendezvényeként idén is lesz Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskeméten, 2010. augusztus 7-én, 8-án, a Repülőbázison. A program az Európa 5 legnagyobb repülő bemutatóinak egyike.

Az idei esemény fényét emeli, hogy a résztvevők programjaikkal köszöntik a 100 éves Magyar Katonai Repülés és az úgyszintén 100 éves Magyar Géprepülés jubileumát. Az évfordulók sorát gazdagítja a világhírű Frecce Tricolori repülő kötelék születésnapja, ugyanis az olasz légierő büszkesége 50 éves, amit Kecskeméten ünnepel majd. A meghívott 28 országból 20 nemzet már jelezte részvételi szándékát.
A repülés szerelmesei közelről tekinthetik meg majd a világ élvonalába tartozó, Kecskeméten első ízben megjelenő Szu-27-est, a már látott, de még mindig érdekesség Eurofighter, Rafale, F-16, F/A-18, F-15, JAS-39 Gripen típusú harci repülőgépeket, a világhírű helikoptereket és az előző repülőnapon nagy tetszést aratott óriás szállító-repülőgépet, a C-17-est.

A hazai és külföldi katonai repülő produkciók mellett több ország és hazánk polgári repülése is bemutatókat tart majd. Ez a két nap nem csak a repülés földi és légi arzenálját kínálja, hanem a Magyar Honvédség teljes haditechnikai keresztmetszetét is felvonultatja. A résztvevő országok száma, sokfélesége és a visszaigazolt géptípusok ismeretében egy minden eddiginél látványosabb és különlegesebb légiparádéra, egy egész napos, változatos családi programra
számíthatnak az oda látogatók.

A jegyek ára a 2003. évi repülőnap óta változatlan, a felnőttjegy 4 000,- forintba, a gyermekjegy (14 éves korig) 2 000,- forintba kerül. A parkolás, a parkolókból a helyszínre,- és a visszaszállítás díja ismét benne van a jegyek árában.

Belépőjegyeket a Ticketpro országos hálózatában, valamint az összes ismert jegyirodában lehet megvásárolni.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)