Különleges könyv a BIKINI-ről

2012-ben lett harmincéves a magyar könnyűzene egyik meghatározó együttese, a Bikini. A zenészek nem vártak sokat az ünnepléssel, már februárban közel négy órás koncerten mutatták be az igen komoly életművet. A nyár elejére készült el a dupla CD és DVD a műsor anyagával, a koncertlemezek után pedig itt a koncertkönyv.

Maróthy György műve ugyanis a jubileumi koncert menetét követve mutatja be a Bikini együttest. Az olvasó újra ott érezheti magát az előadáson, s közben megismeri a zenekar három évtizedes történetét, valamint a jelenlegi és egyben a leghosszabb ideje együtt lévő tagságot. A Bikini zenészei jubileumi alkalmakkor ritkán tapasztalt őszinteséggel beszélnek életükről, a muzsikáról, a közönségről, vagy akár a politikáról.

A kötet képanyaga is rendhagyó, mert ugyan a jubileumi koncerten készített, igényes fotósorozat az ünnepi hangulatot idézi fel, ám emellett eddig még sosem publikált felvételek kalauzolnak el a kulisszák mögé. Bemutatva, hogyan turnéznak, azaz hogyan muzsikálnak, és utána hogyan mulatoznak a Bikini tagjai.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)