Pazar fényjátékkal vegyített ünnepi koncert - Royal Christmas Gala

13 év után ismét színpadra lép Magyarországon minden idők legsikeresebb szopránja, Sarah Brightman. A művész a világ egyik legnépszerűbb és leglátványosabb karácsonyi show-jának számító, Royal Christmas Gala keretében különleges vendégekkel, többek között a Gregorian énekegyüttessel közösen kápráztatja el a hazai közönséget 2017 december 20-án, a Papp László Budapest Sportarénában.

Pályájának további kiemelkedő momentuma Andrea Bocellivel közös fellépés-sorozata, a Time to say goodbye, de nevéhez fűződik az Operaház fantomja című darabban Christine szerepe, melyet egykori férje, Andrew Lloyd Webber kifejezetten az Ő számára írt.

Brightman mellett a Karácsonyi Gála különleges vendége lesz a Gregorian énekegyüttes is, mely több mint 10 millió eladott albummal, számos arany- és platina lemezzel korunk egyik legszínvonalasabb énekprodukcióját nyújtja.

Narcis a legújabb sztár a klasszikus zene látómezején. A zsenge korú, 22 éves Narcis, a magas regiszter „Wunderkind”-je (csodagyereke) kivételes hangjával, valamint hangjának különleges tisztaságot kölcsönző vokális technikájával világszerte bűvöli el a közönséget.

Mario Frangoulis, klasszikus tenor, nemzetközi hírű crossover művész, akit világszerte ismernek tüzes-meleg hangjáról és a karizmatikus előadásmódjáról.

Fernando Varela énekel.
Ennyire egyszerű. Nemcsak azért énekel, mert gyönyörű, kifejező hangja van. Nemcsak azért, mert az sikereket és elismerést hoz számára. Fernando Varela énekel, mert ő maga az ének, a dal. Azt énekli, amit szeret, ami közel áll hozzá, legyen az akár egy pop-standard, egy saját maga által írt dal, vagy Puccini legszebb tenor áriája a Nessun Dorma. Előadásmódja minden közönséget magával ragad, az operaháztól az éjszakai klubokig.

Jegyek kaphatók: https://www.jegy.hu/program/sarah-brightman-royal-christmas-gala-81843

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Új hozzászólás beküldése

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <br> <p>
  • Minden email cím át lesz alakítva ember által olvasható módon, vagy (ha a JavaScript engedélyezett) ki lesz cserélve kattintható, de biztonságos hivatkozásra.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.
Az űrlap beküldése a Mollom adatvédelmi irányelveinek elfogadását jelenti.