Palya Bea mozdulatlan utazása
Szeretek tegeződni. Az olyan közvetlen, őszinte, baráti… Szia! Képzeld, Kaposváron járt Palya Bea! Augusztus 15-én este adott koncertet Dés Andrással és Lamm Dáviddal. Elöljáróban annyit mondok neked, hogy szőrfelállítós, égigéneklős, mondanivalótól hemzsegős, palyabeásan bizsergetős volt.
Na de kezdem az elejéről. Tudod, a szervezés az körülbelül egy mondatot érdemel meg. Nem. Inkább egy szót. Katasztrofális. Na de fél órával a meghirdetett kezdés után már sikerült bejutnunk az épületbe. Szabályos sorokba, oszlopokba állított székek, tömve. Nekem a karzatra kéne mennem… Ja, nem is mondtam, a Dorottyában volt a koncert. Szóval van ott egy karzat, ahova nekem nem kellett menni. Legalábbis így döntöttem. Nem fogom az arcomat égető reflektoroktól vakon, a terem lehető legtávolabbi végéből nézni Bea ősbemutatóját. Így hát fogtam egy széket, és előrevittem az első sorokig, megbújtam a szélen. Ősbemutató. Olyan szerzemények és átdolgozások tehát, amelyek ilyen formában még nem hangzottak el sehol.
Andrissal már régóta zenél Bea, Dáviddal közös trióban azonban most muzsikálnak első alkalommal. Még mindig egy kis várakozás. Dög meleg, az izzadság patakként csordogál szemmel láthatólag mindenkin… közben odakint tombol a nyári vihar, mivel háttérzene nincs, tisztán hallani, ahogy a tetőre szakad a zápor. És ekkor végre! Kijönnek mindhárman a színpadra. És kijön velük együtt a jókedv, a hamisítatlan és széles Bea-mosoly, a dinamizmus, az önfeledt kitárulkozás, a tabukat nem ismerő bizalom és a gátlásmentes közvetítése a bensőnek. Hú, ne haragudj, hogy így elragadtattam magam, nem szoktam így fogalmazni, csak valahogy ezekkel a szavakkal tudom megközelíteni azt az érzést, amit átéltem. Na most egy kis adalékra azért még szükség van, hogy megértsd a közönség viselkedését. Kaposváron a színházon, és annak kulturális és nagy jelentőségű tradícióján kívül nagyon kevés valódi kulturális rendezvény, program van. Így tehát többek között a világzene, a jazz, és az ezekkel járó improvizáció és egyéb szabad jellemvonások idegenek a legtöbb ember számára. Itt is ez történt. Az első szám után kötelező taps, érezhető fal, melyet Bea próbál lerombolni. Nyugodtan tapsoljanak ám, ha esetleg tetszik kicsit, amit csinálunk, az nekünk nagyon jól esik… mondja a második dal előtt. Persze ha nagyon rossz, csak dobáljanak meg…
Katarzis. Totál jazzes impró, szállás egy szál akuszt gitáron, egy félig dob-félig perkaparkon és egy szál éneken. Az a borzongatós-mosolygós feeling, amikor hátradőlve ülök, csukott szemű fejem eszeveszetten lóbálom a szélrózsa és egyben a terem minden irányában, és a kezeim is a levegőt hasítva mozognak, tulajdonképpen koordinálatlanul. Na nálam ez csak a legjobb jazz koncerteken szokott előfordulni. Iszonyatos ütemek, azok tördelése, dinamikus, gyors pengetés, és csípőringató, szárnyaló hangáram, mely irdatlanul, kíméletlenül, mégis finoman lengi be a teret. Szerintem tovább is jut, valahova az éterbe irányul… Aztán kis halkulás, és ismét a kezdőtéma. Világzenei jazz improvizáció, ha nagyon szakszerűek akarunk lenni. De minek? Hirtelen hangos csattanás. Az én két kezem okozza, egyetlen hangos taps a teremben. Aztán egy hujjogatás, az meg a számból jön. Nem akartam, egyszerűen szoktam, és most is, mert ez így jó. Éppúgy jelzünk, ahogy ők felénk. Őszintén, örömből, hogy mit is érzünk. Na ez a közönség nem ehhez szokott, de ezután végre beindultak.
Nagy taps, Bea arcán a mosoly, hogy megtört a jég. És nem volt megállás. Jöttek a jobbnál jobb dalok. Portugál, olasz című francia, Joni Mitchell, Weöres Sándor, és sok-sok Palya Bea. Ja, és egy Nagy utazás egy zseniális zeneszerzőtől, akit Dés Lászlónak hívnak ugyebár. Most már nem is akarom húzni az idődet, látom, mennél. Annyit azért még hadd mondjak: elképesztő volt látni ezt a lányt. Valami őrületes kisugárzása van, valami fantasztikus nyitottság és őszinteség árad belőle. Ahogy tapsol a testén, ahogy hangszert csinál mindenből, ahogy a hangját hangszerként kezeli, ahogy az érzelmeit beleadja énekébe és mozgásába, azt látni, hallani kell. Igen, ingyenreklámot csinálok. Azt hiszem, ez a küldetésem és hivatásom. Az ilyen zenéket meg kell ismertetni olyan emberekkel, akik fogékonyak rá, és meglátják benne a lényeget. Sajnos még mindig nyitogatni kell a kapukat, hogy kikukucskáljanak a megszokott kertekből, hogy héjjj, van ám itt utca is! Na de lehet mozdulatlanul is utazni! Ezt mondod? Abszolút egyet értek. Mint ahogy Palya Beával is. Mosoly.
stanley
Videónkkal megpróbáljuk megmutatni a koncert hangulatát!
