Rendíthetetlen

Eredeti cím: 
Unbroken

Az Oscar-díjas Angelina Jolie a rendezője és a producere ennek a nagyszabású drámának, amely Louis „Louie” Zamperini olimpikon és háborús hős hihetetlen életét követi nyomon. Louie két társával együtt túléli egy repülőgép lezuhanását a második világháborúban, és 47 napig hánykolódnak egy tutajon, majd elfogja őket a japán hadsereg, és fogolytáborba kerülnek. A Laura Hillenbrand rendkívül népszerű könyve alapján készülő film Zamperini hihetetlen és inspiráló igaz történetét meséli el az emberi lélek legyőzhetetlen erejéről.

A film végigkalauzol Louie életének azon a szakaszán, amelynek elején gondtalan kis csibészként ismerjük meg, majd elképesztő fordulatok után meggyötört, de megtörhetetlen hősként állhat a globális konfliktusba bonyolódott nemzet előtt. Története legyen csupán egyetlen lap a huszadik század históriáját alakító katonákról szóló vaskos kötetből, de szimbolikusan összefoglalja, mit jelent győzelemmé fordítani a tragédiát és megtalálni a kiutat a sötétségből a fény felé.

Amikor 2014. július 2-án, 97 éves korában elhunyt, Louie Zamperinit nem csöndesen gyászolták, hanem igazi amerikai hősként diadalmasan ünnepelték. Az egykori olimpikon, akinek hosszú és hihetetlen fordulatokban gazdag élete az egyik legfelemelőbb huszadik századi történet, szinte felfoghatatlan eseményeknek volt a részese. Története milliók számára ad reményt, hogy a bénító kétségbeesés rendíthetetlen akarattal és elszántsággal legyőzhető.
Csaknem egy évszázaddal ezelőtt kezdődött.
Louie a kaliforniai Torrance-ben született olasz bevándorlók legkisebb fiaként. Kamaszként javíthatatlan bajkeverő volt, házakba tört be, boltokból lopott és összeverekedett mindenkivel, aki ellent mert neki mondani. Amint kicsit nagyobb lett, bátyja, Pete kitartó biztatására nagyot fordított az életén: megzabolázhatatlan energiáját futással vezette le, és bámulatosan sikeres sportoló lett belőle. A Torrance-i Tornádónak becézett fiatalember egyik országos rekordot döntötte meg a másik után, és kijutott a berlini olimpiára, ahol olyan hírességekkel találkozott, mint csapattársa, Jesse Owens, illetve az az ember, aki később csaknem végromlásba döntötte az egész világot: Adolf Hitler. Amikor kitört a második világháború, a fiatal egyetemista, aki csaknem megdöntötte a rövidtávfutás rekordját, vele egykorú társaihoz hasonlóan félretette álmait, és jelentkezett katonának. A légierő bombázótisztje lett alhadnagyi rendfokozatban, és számos veszélyes bevetésen vett részt a Csendes-óceán felett – a gépek legénységének nagyjából fele nem érte meg a háború végét. 1943 áprilisában Louie-ék Liberator 24-ese, a Green Hornet motorhiba miatt lezuhant a Csendes-óceán déli részén, a becsapódáskor a tizenegy fős legénység tagjai közül nyolcan meghaltak. A sokat látott veterán visszatért Dél-Kaliforniába, de élete örökre megváltozott. Rémálmok gyötörték és egy olyan lelki betegség, amelyet csak évtizedekkel később határoztak meg tudományosan: a poszttraumás stressz szindróma. Sok más, fogolytáborokból hazatért háborús hőséhez hasonlóan Louie élete is folyamatos küzdelem volt. Pánikrohamok törtek rá, kísértette a szörnyű múlt, alkoholista lett.
Louie és menyasszonya, Cynthia 1949 szeptemberében meghallgatták egy fiatal tiszteletes, Billy Graham igehirdetését, és a háborús veterán megvilágosodott: rájött, meg kell bocsátania.
Louie befogadta lelkébe a kereszténység tanítását, és hátat fordított korábbi világának, amelynek a gyilkos önsajnálat állt a középpontjában. A következő években spirituális előadásokat tartott, terjesztette az igét a lelkierő hatalmáról és a megbocsátásról... Egészen odáig elment, hogy visszatért Japánba, és kibékült azokkal az őrökkel, akik éheztették és értelmetlenül kínozták. Egykori hóhérai közül csak Madár nem akart vele találkozni.

Bemutató: 
csü., 2015/02/05
Rendező: 
Angelina Jolie
Szereplők: 
Jack O’Connell, Domhnall Gleeson, Garrett Hedlund, Finn Wittrock
Forgalmazó: 
UIP-Duna Film
Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)