A Nagy Fal

Eredeti cím: 
The Great Walll

Zhang Yimou (Hős, A repülő tőrök klánja) rendkívül látványos és izgalmas új filmje egy 3D-s akcióthriller Matt Damon főszereplésével.
Egy elit osztag az emberiség utolsó harcát vívja a világ legikonikusabb építményén, a Nagy Falon...

Az ősi Észak-Kínában William Garin (Matt Damon) zsoldosként vezet egy csapat harcost, akik gazdagságra, hatalomra és dicsőségre éhesek. Egy Bochard nevű francia katona tudomást szerez egy új puszító fegyverről, a puskaporról, amely annyira erős, hogy használatával mindent elérhetnek, amire eddig vágyakoztak. A legendás, robbanékony puskapor olyan ritka és értékes ebben az időben, hogy a háború Szent Gráljává válik, olyan halálos kinccsé, mely sok katonát vezet majd végzetébe.
Alig élik túl a sivatagi törzs támadását, az egyik este a csapat katonáit egy láthatatlan ellenség támadja meg a táborhelyen. Miután elveszítik társaikat a támadásban, Garin és Tovar (Pedro Pascal) egy különös mágneses követ fedeznek fel egy másik zsákmánnyal, az őket megtámadó, vérszomjas lény leszakadt karmával együtt. Valami olyan dolgot, amit addig még sosem láttak…
A két túlélő eléri a kínai nagy falat, ahol egy ismeretlen hadsereg, a Névtelen Rend katonái kerítik körbe őket. Az úgynevezett Erődváros olyan hihetetlen technológiával felépített, nyüzsgő katonai erődítmény, amely segít megvédeni a lakosait valamiféle meghatározhatatlan, falon túli gonosztól.
Elfogásuk után a két katonát egy három tagú bíróság hallgatja ki a barikád belsejében: Shao Ezredes (Hanyu Zhang), a Névtelen Rend parancsnoka, Wang hadvezér (Andy Lau), az erődítmény tudósa és történésze, valamint a női harcos, Lin Mae (Jing Tian), aki az öt zászlóalj rettenthetetlen női harcosokból álló Daru Alakulatát vezeti.
A vezetők nemcsak a lény végtagjáról kérdezősködnek, de arról is, amit Garin fedezett fel, mielőtt megölte a szörnyet. Arról a valamiről, ami nagyon izgatja az erődítmény bölcsét és tudósát, Wangot – a misztikus mágnesről, amely hasznosnak bizonyult a rosszindulatú ellenséggel való küzdelemben. Shao ugyanakkor le van nyűgözve a levágott karomtól is, amely egy vad fajtól, a Tao Teitől származik, egy ősi, mitikus szörnytől, amely a Jade Hegyében él, és minden hatvanadik évben nyolc napra felébred, hogy megbüntesse az emberiséget kapzsisága miatt.
A Tao Tei olyan faj, amely rendkívüli támadóerővel és telepatikus képességekkel rendelkezik. Létezését évszázadokon át titokban tartották a lakosság előtt, csupán legendák és szóbeszédek keringtek róla. Garin zsákmányának köszönhetően ez az első alkalom, hogy a kínai harcosok egy nem emberi lény karmát tarthatják a kezükben. Az az ember pedig, aki közelharcban megölt egy Tao Teit, nagy harcos lehet. Garin és Tovar lassan ráébrednek, hogy soha nem fognak élve kijutni a fallal körbevett városból. Fogságuk alatt megbarátkoznak egy Ballard nevű fogollyal (Willem Dafoe), aki az egyetlen esélye lehet a túlélésüknek és szabadságuknak. Ballard megosztja velük szökési tervét, miközben felfedi, hogy tudomása van egy nagyon hatásos, új fegyverről, a puskaporról, amiért a két katona már bejárta a fél világot. Ballard azt tervezi, hogy ellopja fogvatartói „fekete poros” fegyverét, és elmenekül az erődítményből. Miközben Ballard beavatja Tovart a tervébe, Garin elkezdi megkérdőjelezni saját hűségét - amikor tanúja lesz annak, hogy a vár harcosai mennyire áldozatkészek, egységesek és becsületesek voltak, miután egy brutális roham során segített a rendnek megvédeni katonáit a Tao Teitől, bebizonyítva magának saját hősiességét is. Egy robbanásszerű végső rohamban Garinnak el kell döntenie, lemond-e becsületéről és elmenekül Ballarddal és Tovarral, vagy legyőzi kétségeit, és csatlakozik a Névtelen Rendhez. Választása az élet és a halál közötti döntést is jelenti egyben…

Forgatási helyszínek és díszletek

A forgatás 2015. március 30-án kezdődött az állami Kína Film Csoport Stúdiójában (CFG), Pekingben, ahol a látványtervező John Myhre olyan magas költségvetésű színhelyt alkotott meg, mint az úgynevezett Nagyterem, amely nemcsak a bíróságnak adott színteret, hanem Wang vezér Tudástermének is. És itt játszódnak a fal és az erőd jelenetei, illetve ez a tér szolgál a helyszínéül a bőségesen díszített, vörös és arany színű császári palotának is. A CFG Stúdióban töltött 10 hetes forgatás mellett a produkció ugyanennyi időt töltött három távoli, külső helyszínen is. Az első Huangdao tengerparti faluja, a China’s Wanda Group által tervezett nagyobb stúdió. Myhre személyzete a nagy fal több darabját építette fel itt, köztük az ókori épület 2000 méteres másolatát, amely számos csatajelenet színhelyéül szolgált a 6 hetes forgatási periódusban. A második helyszín a Góbi-sivatag szélén fekvő Dunhuang, ahol Zhang a film kezdőjeleneteit vette fel. A forgatás talán legszebb helyszíne a Danxia Nemzeti Park, amely hatalmas hegyeivel a föld egyik leglélegzetelállítóbb látványát nyújtja.

Míg a film stábjának a harci jelenetekben többnyire a zöld hátérre kellett képzelnie a szörnyetegeket, nem kellet semmit színlelnie a Chicago és az Egy gésa emlékiratai című filmekért Oscar-díjjal kitüntetett látványtervező, John Myhre varázslatos díszletei között. Az alkotók tudták, hogy hatalmas feladat előtt állnak, hogy a kínai nagy falat vászonra vigyék. A nagy fal a filmben egy négyzetkilométeres volt, felidézve az 1950-es és 60-as évek filmes aranykorát, amikor még a masszív díszletek számítottak normának. Ilyen jellegű és méretű film ezelőtt még nem készült Kínában. Mivel a falból semmi sem maradt a 12. századból (a ma látható falszakaszok a 14. és a 17. század között uralkodó Ming-dinasztia idején épültek), a készítők ellátogattak a fal számos, a múlt századok alatt épített részeihez, fényképeket készítettek az apró részletekről, és ezek alapján komponálták meg a díszletet. Összesen 20 ezer téglát használtak fel az 500 mérföldnyi Nagy Falhoz. Az erődítményre hatalmas zöld vásznakat feszítettek fel, amelyek a vizuális hatások hátteréül szolgáltak.

Bemutató: 
csü., 2017/01/05
Rendező: 
Zhang Yimou
Szereplők: 
Matt Damon, Willem Dafoe, Pedro Pascal, Jin Tian, Andy Lau
Forgalmazó: 
UIP-Duna Film
Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)