Exodus - Istenek és királyok

Eredeti cím: 
Exodus

A hatalmas költségvetéssel készülő, látványos film nem biblia képeskönyv lesz: alkotói gyors akciójelenetekben gazdag, modern látványvilágú fantasy/kalandfilmként jellemzik, mely sokkal közelebb áll a 300-hoz és A rettenthetetlenhez, mint a klasszikus bibliai adaptációkhoz. Erről gondosodik a nagy költségvetésű, látványos filmek egyik legnagyobb szakértője Ridley Scott, valamint válogatott színészcsapata, melyben Mózest Christian Bale, Ramszesz fáraót Joel Edgerton, az apját John Turturro, az anyját Sigourney Weaver alakítja. Nagyszabású film nagyszabású alkotóktól káprázatos látvánnyal, kolosszális izgalommal és kalanddal, nem utolsó sorban pedig kitűnő színészekkel.

Mózes élete a „mózeskosaras” időktől kezdve egészen matuzsálemi – százhúsz esztendős – koráig kalandokkal, fordulatokkal és csodákkal volt teli. Története különlegesen gazdag tanulságokban, érzelmekben és izgalmakban. Sorsa isteni küldetés volt, az egyik legjelentősebb küldetés az emberiség történelmében.

Az Exodus történetének középpontjában Mózes és Ramszesz kapcsolata áll, akik együtt nőnek fel, mint két testvér. Ramszeszből fáraó lesz, és Mózes az ő első számú, bizalmas tanácsadójává, afféle másoduralkodóvá válik. Amikor azonban Ramszesz rájön, hogy Mózes valójában zsidó, elűzi „testvérét” a sivatagba, ami olyan, mintha a biztos halálba kergetné. Ben Kingsley játssza Nun, a zsidó tudóst, a rabszolgák szellemi vezetőjét, aki felhívja Mózes figyelmét népe sanyarú helyzetére, és ezzel elindítja mindazokat az eseményeket, amelyek végül a kivándorláshoz vezetnek.Ramszesz visszautasítja Mózest, amikor az azt kéri tőle, hogy engedje szabadon a népét, hadd vonuljanak ki Egyiptomból. A fáraó birodalmában ekkor elszabadul a pokol. Egy sor rettenetes csapás és dögvész sújt le az országra, de Ramszesz tanácsadói valamennyi szörnyűséges jelenségre találnak valamilyen ésszerűnek tetsző magyarázatot. Először megvesznek a Nílus krokodiljai, és megtámadják egymást, majd a város lakóit. A holtak vére vörösre festi a folyót. Döglött halak úsznak a víz felszínén, és békák özönlik el Pi-Ramszeszt. Az élelem után kutató, rút kétéltűek még a fáraó palotáját is ellepik.

A legyek inváziója után a város valamennyi lakójának testét sérülések és kelések borítják. Éjszaka kegyetlen jégeső zúdul a városra, nyomában pedig megérkeznek a sáskák hatalmas rajai.
Mindezek a rettentő szerencsétlenségek talán még magyarázhatók a természet törvényeivel, a végső csapás azonban már aligha: egy éjszaka valahány elsőszülött fiú csak van Egyiptomban, mindet halva találják. Kivéve a zsidók gyermekeit. Ramszesz ekkor adja fel. Ráébred, hogy többé nem szegülhet ellen Isten akaratának, és immár nemhogy engedélyezi, egyenesen parancsba adja, hogy a zsidók hagyják el a birodalmat. Hamarosan azonban meggondolja magát, csatarendbe állítja katonáit, és utánaered Mózesnek meg a négyszázezer kivándorlónak, hogy lemészárolja őket. A menekülő zsidók nincsenek harcképes állapotban, ráadásul igen lassan haladnak, hisz magukkal hozták állataikat és minden kis vagyonukat, amit csak szállítani lehetett. Kínszenvedések árán jutnak keresztül a hatalmas hegyeken, hogy a Vörös-tengeren át elérjék az ígéret földjét.
A Vörös-tenger partjához érve, sarkukban az egyiptomi sereggel, Mózes ráébred, hogy elvétette az utat, és ott, ahol most állnak, túlságosan mély a tenger az átkeléshez. Előtte a hatalmas víztömeg, háta mögött több ezer egyiptomi katona… Mózes kétségbeesik. Ramszesz már lecsapni készül rájuk, amikor a zsidók vezetője észreveszi, hogy a dagály elvonulóban van, méghozzá igen gyors ütemben. Fejvesztve szaladnak a vízbe, és utolsó erejükkel bukdácsolnak a túloldal felé. Épphogy elérik a partot, amikor hátuk mögött egy óriási hullám maga alá temeti Ramszesz seregét.

Bemutató: 
csü., 2014/12/11
Rendező: 
Ridley Scott
Szereplők: 
Aaron Paul, Christian Bale, Joel Edgerton, Sigourney Weaver, Ben Kingsley, John Turturro
Forgalmazó: 
InterCom
Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)