Eleven testek

Eredeti cím: 
Warm Bodies

Az Eleven testek egy paranormális romantikus zombi vígjáték, mely Isaac Marion azonos című regényére épül. A filmben, melyet Jonathan Levine írt és rendezett, olyan színészek bukkannak fel, mint Nicholas Hoult és Teresa Palmer. A mozi középpontjában Julie, egy fiatal nő, és „R”, egy zombi, kapcsolatának alakulása áll, mely végül romantikus viszonyba torkollik. A szerelmet egy zombi szemszögéből láthatjuk és élvezhetjük.

Egy zombi apokalipszis után, R, egy zombi, céltalan bolyongással tölti napjait egy repülőtéren, amely félig halott zombi hordákkal van tele. Barátja, M, is ott kóborol. R és M kezdetleges kommunikációt folytat, hörgésekkel, nyögésekkel és „eh”-ekkel, vagy ehhez hasonló hangokkal. R folyamatosan emberi húsra vágyik, főleg agyra, mivel a tulajdonos emlékeit magába szívva, újra úgy érezheti, él. A zombik lassan mozogva csapatokban mászkálnak, és tápláló áldozatokat keresnek. Élelemkeresés közben R és egy csapat zombi rátalálnak Julie Grigio-ra és egy csapat barátjára, akiket Julie apja küldött ki, egy erősen körbekerített emberek által lakott erődből, amely a szomszéd városban áll, hogy gyógyszereket szerezzenek a magukra hagyott épületekből. Julie magához vonzza R-t. Amíg Julie másra figyel, R megüti Julie szerelmét, és megeszi az agyát, aminek következtében Julie és barátja közös emlékei magába kerítik R-t, így még jobban elkezd vonzódni a lányhoz. Így hát megmenti Julie-t a többi zombitól, és lakásába, egy repülőgép belsejébe viszi, ahol biztonságban lehet. Különös kötődés alakul ki köztük, és R lassan elkezd életre kelni.

Végül Julie rendkívül nyugtalanná válik, és meggyőzi R-t, hogy vigye haza. Az úton R bevallja, hogy ő ölte meg Perry-t, mire a lány elhagyja és magától megy vissza az emberi erődbe. R szerelmi bánattal tele visszamegy a reptérre, amikor is látja, hogy M és a többi zombi is elkezdett emberi jeleket mutatni. Ezen felbuzdulva R és M egy zombi csapatot vezetnek az emberi erődhöz, ahol R beoson a fal mögé. Ott találkozik Julie barátjával, Nórával, és apjával, Grigio ezredessel. Míg Nóra kelletlenül elfogadja, hogy a hullák meg tudnak változni, Grigio visszautasítja a gondolatot, és gyilkolással fenyegetőzik. Julie és R elszöknek egy baseball stadionba, ahol R csapata vár, de megtámadja őket egy csapat csontváz zombi, akik minden emberi viselkedésformát visszafordíthatatlanul elvesztettek, és akik mindent megtennének azért, hogy megöljenek és megegyenek mindent, aminek szívverése van – és már R és csapata is ilyenek.

Julie és R menekülőre fogják, de csapdába esnek. Az egyetlen lehetséges kiút egy medence jóval alattuk, melybe beleugranak. R testével védelmezi Julie-t az eséstől, így mindketten túlélik az ugrást. A siker mámorában szenvedélyesen csókolózni kezdenek. Azonban Grigio parancsnok vállon lövi R-t, aki elkezd vérezni, mely azt bizonyítja, hogy valóban visszaváltozott emberré. A zombik és az emberek összefognak, hogy megöljék a csontváz zombikat, és a zombik lassan újra az emberi társadalom részévé válnak. Az emberek ledöntik az őket körülvevő falakat a csontváz zombik kiirtása után, és új életet kezdenek a zombikkal közösen, amely majdnem olyan, mint az apokalipszis előtt.

A film végén a most már emberi R és Julie felülről nézik a várost. Julie azt tanácsolja R-nek, hogy válasszon emberi nevet, ám R úgy dönt, megtartja régi nevét – mert most már boldog úgy, ahogy van.

Bemutató: 
csü., 2013/04/11
Rendező: 
Jonathan Levine
Szereplők: 
Nicholas Hoult, Teresa Palmer, John Malkovich
Forgalmazó: 
Pro Video
Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)