Dumapárbaj

A Dumapárbaj megvalósítása négy évvel ezelőtt kezdődött. Akkor pattant ki a Café Communications kreatív igazgatójának, Simon Zoltánnak a fejéből az ötlet, hogy érdemes lenne a stand upról, a műfaj sztárjairól nagyjátékfilmet készíteni. Az ötlet alapján hamar megszületett az első forgatókönyv változat is, amelyet a szintén a Cafénál dolgozó Sallai Ervin írt meg, aki két rivalizáló humorista, a feltörekvő titán és a kiöregedő showman párharcán keresztül tekintett a stand up világ kulisszái mögé.

Kalmár Tamás befutott, negyvenes évei végén járó, kissé elkényelmesedett sztár. Standup nagyágyúként járja az országot fellépéseivel, és övé a legismertebb önálló showműsor az egyik kereskedelmi tévén. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben. Egy napon azonban rájön, hogy népszerűsége lassan a múlté, a közönség kedvence az egyre inkább feltörekvő fiatal riválisa – NAGY TÓBIÁS (Kiss Ádám).
Tamás – ahelyett, hogy szembenézne önmagával - úgy hiszi, minden bajának Tóbiás és Vigéc, (Eszenyi Enikő) közös menedzserük az okozója, ezért minden igyekezetével azon van, hogy a fiatal humorista fölé kerekedjék. Próbálkozásai rendre balul sülnek el, s míg mi nevetünk szerencsétlenkedésein, Tamás egyre nagyobb slamasztikába kerül.
Romlik a kapcsolata feleségével és legrégebbi barátjával, a súlyosan beteg Vigéccel is. Miközben szeretteitől eltávolodik, szakmailag is lecsúszik, hihetetlen haknikon próbál pénzt keresni. Végül egy mindent eldöntő dumapárbajra hívja ki Tóbiást, de a nagy csinnadrattával előkészített médiaesemény Vigéc, a menedzser rosszulléte miatt félbeszakad. A két rivális humorista ezután jön rá, hogy a jövőjük nem az ellenségeskedés, hanem a két generáció közös, egymást is ugrató poénegyvelege.

Bemutató: 
csü., 2015/01/15
Rendező: 
Paczolay Béla
Szereplők: 
Hadházi László, Eszenyi Enikő, Kiss Ádám, Gubik Ági, Jordán Adél, Csöre Gábor
Forgalmazó: 
Ristretto Film Kft
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)