Bazi nagy görög lagzi 2

Eredeti cím: 
My Big Fat Greek Wedding 2

Az első rész minden idők legjövedelmezőbb vígjátéka volt, amely mind Európában, mind az Egyesült Államokban heteken át nézettségi rekordokat döntögetett.
A folytatásban a már jól ismert szereplők mellett feltűnik a film írójának és főszereplőjének, Nia Vardalosnak a családja, valamint a producer Tom Hanks felesége, a szintén görög származású Rita Wilson is.

Hogy a sok ouzo-e az oka (hoppá!) vagy éppen a Windex, nem tudhatjuk, de a Portokalos klán tagjain tizenhárom év se hagyott nyomot: egytől-egyig visszatérnek (igen, még a nagymama is), és jobban néznek ki, mint valaha!
Hangosabbak, görögebbek és ragaszkodóbbak már nem is lehetnének, Ian és Toula lánya, Paris nagy bánatára. A pályaválasztás előtt álló lányt egyetlen cél vezérli: minél távolabb akar kerülni túlbuzgó pereputtyától. Mindeközben Ian és Toula házassága sem a régi, szeretnének több időt tölteni kettesben, hogy felélesszék a régi tüzet. Természetesen számíthatnak a rokonság segítségére – egy kissé túlságosan is…
Hamarosan azonban nagy sokk éri Portokalosékat: kiderül, hogy a megrögzötten konzervatív családfő, Gus és felesége, Maria házassága érvénytelen.
Mivel egy görög nőt sem érhet az a szégyen, hogy pártában marad, a család azonnal a tettek mezejére lép, és nekilát az esküvő megszervezésének. Újra törnek a tányérok, dübörög a sirtaki, folyik az ouzo, és összegyűlik a család egy még nagyobb, még zajosabb, még frenetikusabb BAZI NAGY GÖRÖG LAGZI-ra.

Bemutató: 
csü., 2016/03/31
Rendező: 
Kirk Jones
Szereplők: 
Nia Vardalos, John Corbett, Lainie Kazan, Gia Carides, Joey Fatone, Elena Kampouris, Alex Wolff, Louis Mandylor, Bruce Gray,Mark Margolis, Andrea Martin, Michael Constantine, Rita Wilson
Forgalmazó: 
Freeman Film
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)